Hirdetés

Trump: jól haladnak a tárgyalások az izraeli túszok kiszabadulásáról

Trump

Kiszabadulnak? Ha sikerül megvalósítani Trump tervét, két év után térhetnek haza a Hamász terroristái által elrabolt izraeli túszok

Fotó: Videófelvétel

Jól haladnak a tárgyalások a gázai túszok kiszabadulásának részleteiről – közölte Donald Trump amerikai elnök vasárnap.

Hírösszefoglaló

2025. október 06., 08:292025. október 06., 08:29

Trump a Fehér Házat elhagyva újságírók előtt kijelentette, hogy az egyeztetések nyomán „nagyon hamar” megtörténhet a Hamász kezében lévő túszok elengedése.

Donald Trump a gázai konfliktus lezárását és szélesebben a közel-keleti béke megteremtését célzó 20 pontból álló amerikai béketervvel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „nagyszerű Izrael, nagyszerű az arab és muszlim világ számára és az egész világnak”.

Hirdetés

A gázai folyamattal kapcsolatban Marco Rubio külügyminiszter és elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó több amerikai országos televíziónak adott interjúban vasárnap arról számolt be, hogy

a tárgyalások jelenleg közvetítők útján a túszok elengedésének részleteiről zajlanak,

arról, hogy ki lesz jelen, és pontosan hogyan időzítik a fogolycserét. A túszok elszállításában a Nemzetközi Vöröskereszt vehet részt – mondta el.

A külügyminiszter közölte, hogy a Hamász nagyrészt elfogadta Donald Trump béketervének túszokra vonatkozó részét, ami palesztin foglyok elengedését is tartalmazza.

Megjegyezte, hogy a túszokra vonatkozó egyezség Izrael szempontjából „igazságtalan”, és „kiegyensúlyozatlan”, tekintve a 48 túsz fejében elengedni tervezett, terrorizmus miatt Izraelben bebörtönzött palesztinok számát, de hozzátette, hogy Izrael számára olyan fontos kérdésről van szó, hogy ezt is vállalja.

A egyezség részeként Izrael azt is vállalja, hogy csapatait visszavonja a Gázai övezeten belül, és az augusztus közepén elfoglalt állásokba vonul vissza.

Az amerikai kormánytag közölte, hogy a Hamász fogságában még összesen 48 túsz van, akik közül 20-an vannak életben és 28 holttest kiadása is szerepel a megállapodástervezetben.

A túszok mindegyikét 2023. október 7-én hurcolták el a Hamász fegyveresei, amikor átfogó terrortámadást intéztek Izrael ellen, aminek során több mint 1000 embert megöltek és mintegy 250-et elraboltak.

Marco Rubio hangsúlyozta, hogy a túszok szabadon engedését követően jöhet el a békefolyamat második szakasza, amikor a Gázai övezet jövőjéről kell egyezségre jutni.

korábban írtuk

Donald Trump: a Hamász készen áll a túszok elengedésére – Az amerikai elnök felszólította Izraelt a támadások leállítására
Donald Trump: a Hamász készen áll a túszok elengedésére – Az amerikai elnök felszólította Izraelt a támadások leállítására

Az Israel Hayom értesülései szerint a közvetítők – Katar, Egyiptom és Törökország – jelezték Donald Trumpnak, hogy a Hamász elfogadja gázai tervét, ját, és ők biztosítják majd, hogy a tárgyalások gyorsan haladjanak a megállapodás elérése érdekében.

Hozzátette, hogy Donald Trump erre vonatkozó tervezetének egyes elemei a Hamász számára is elfogadhatók. A miniszter rámutatott, hogy cél a Gázai övezet mentesítése a terroristáktól, és egy olyan „technokrata” palesztin vezetés kezébe adni a területet, amely

„nem épít alagutakat, nem indít rakétákat Izrael ellen, nem hajt végre terrortámadásokat”.

A külügyminiszter a Fox News, az NBC és a CBS televízióknak adott interjúkban kifejtette, hogy a Hamász szavahihetőségét illetően vannak kétségek, hiszen arról a fegyveres szervezetről van szó, amely október 7-én csecsemőket mészárolt le és tinédzsereket ölt meg egy zenei fesztiválon.

Ugyanakkor hozzátette, hogy az eredményt illetően az ad reményt, hogy az amerikai béketerv mögé először sorakoztak fel olyan államok, mint az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Katar, Törökország, Egyiptom, Jordánia, Indonézia, valamint európai országok, és ezek óriási nyomást fejtenek ki annak érdekében, hogy megtörténjen a konfliktus lezárása.

Közben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az elesettek családtagjaival tartott találkozón vasárnap kijelentette:

csak a túszok hazatérése után következnek a palesztinokkal kötendő tűzszüneti megállapodás további pontjai.

„Nem lépünk tovább a húsz pont egyikében sem, amíg nem valósul meg az első pont, vagyis minden túsz – élő és halott – kiszabadulása, amíg nem tér vissza Izrael területére az utolsó túsz” - mondta Netanjahu a Hősi fórum nevű, elesett katonák családtagjait tömörítő szervezettel tartott találkozóján Netanjahu.

„A Palesztin Hatóság nem fog uralmat gyakorolni Gázában a háború után. Sem a Hamász (terrorszervezet), sem annak képviselői nem lesznek részesei a Gázai övezet irányításának. Izrael felelős és aktív lesz a lefegyverzésük felügyeletében” – tette hozzá.

„Arra számítunk, hogy már a közeljövőben megvalósul az első szakasz, és minden túsz azonnal kiszabadul. De az izraeli hadsereg Gázaváros központjában van, és minden lehetőségre felkészült.

Idézet
Amennyiben a Hamász megtagadja a túszok szabadon bocsátását, a hadsereg újra fokozni fogja a tüzet, amíg a Hamász el nem bukik, és minden túsz haza nem tér”

– közölte vasárnap Jiszráel Kac védelmi miniszter, szintén az izraeli vezetők bizalmatlanságát jelezve, egy állami emlékünnepségen.

A Donald Trump amerikai elnök kezdeményezte húszpontos tűzszüneti és túszalku-terv részleteinek megvitatása hétfőn kezdődik Kairóban Izrael és a Hamász delegációjának részvételével.

A palesztin iszlamista szervezet küldöttsége Halíl al-Hadzsa vezetésével vasárnap érkezett Kairóba, ahol találkozik Steve Witkoff-fal, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottjával, valamint Jared Kushnerrel, Donald Trump vejével és tanácsadójával.

A megbeszélésen jelen lesznek katari képviselők is, és főként a túszok – elsősorban az életben lévő túszok – szabadon bocsátásának mikéntjét, az izraeli erők részleges kivonását, a dróntevékenység leállítását és a harcok befejezését vitatják meg.

A Hamász követeli Marvan Barguti szabadon bocsátását is, akit terrorgyilkosságokért ötszörös életfogytiglanra ítéltek, és izraeli börtönben tartanak fogva.

Dani Miran, a magyar állampolgársággal is rendelkező, Gázában fogva tartott Omri Miran édesapja a ynet hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy „amikor meglátom Omrit magam előtt állni, akkor fogom tudni, hogy ez valóban megtörtént”.

Elmesélte, hogy Roni, Omri egyik kislánya megkérdezte az Egyesült Államokba készülő édesanyját, hogy „ezúttal sikerül majd hazahozni apát?”, és elmondta, hogy a család „teljesen tisztában van a helyzettel.”

A tel-avivi tőzsdeindex jelentősen emelkedett a gázai megállapodás reménye és az ebből adódó befektetői optimizmus miatt. Izrael fő tőzsdeindexei új történelmi csúcsokat érnek el, mivel a befektetők bíznak a Trump tervben, amely szerint hazajut minden Gázában fogva tartott túsz, és véget ér a háború az övezetben.

A terv szeptember 29-i bejelentése óta a TA–35 index 5,2 százalékkal, a TA–125 5,8 százalékkal, míg a TA–90 7,7 százalékkal nőtt – derül ki a tőzsde hivatalos adataiból.

Közben több ezer ember tüntetett vasárnap Párizsban a Gázai övezetben fogva tartott túszok szabadon bocsátását követelve.

A tüntetők túszok fotóit, francia és izraeli zászlókat, valamint transzparenseket lengetve a République (Köztársaság) térről indultak el „Szabadságot a túszoknak!” kiáltásokkal.

„A megmozdulást eredetileg a (Hamász palesztin terrorszervezet) 2023. október 7-i (Izrael elleni) támadása második évfordulójának megemlékezésére terveztük, hogy emlékeztessünk arra, hogy még maradtak túszok, és tisztelegjünk az áldozatok emléke előtt” – mondta az AFP hírügynökségnek Jean-David Ichay, a tüntetés egyik szervezője.

Az amerikai béketerv előrelépései után azonban inkább „nyomást gyakorlunk arra, hogy ez a megállapodás létrejöjjön, és valóban maximális nyomás nehezedjen a Hamászra” – tette hozzá, jelezve, hogy 2023. október 7-e óta nem volt még ekkora remény arra, hogy a túszok hazatérhetnek.

A „We are waiting for you” (Várunk titeket) feliratú transzparens mögött vonuló tömegben több francia közéleti személyiség megjelent, többi között Yonathan Arfi, a Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsának (CRIF) elnöke és Raphaël Enthoven filozófus.

„Most úgy érezzük, hogy történni fog valami” – mondta Ilay David, a Hamász által augusztusban közzétett videóban nagyon legyengültnek tűnő túsz, Evyatar David testvére újságíróknak.

„Fontos pillanatban vagyunk, és remélem, hogy sikerrel jár” - fogalmazott egy másik túsz, Elkana Bohbot nagynénje, Ruth Amiel. De „amíg nem öleltük át, továbbra is várakozunk és aggódunk” – tette hozzá.

A Hamász megerősítette, hogy kész megállapodást kötni a gázai háború befejezéséről, és „azonnali” túsz- és fogolycserét kezdeményez Izraellel, mielőtt közvetett tárgyalások kezdődnének Egyiptomban a hadviselő felek között.

Donald Trump elnök a CNN-nek azt mondta, hogy a Hamász „teljes megsemmisüléssel” szembesül, ha nem hajlandó átadni a hatalmat és az irányítást Gázában, miközben folyamatos erőfeszítéseket tesznek az általa javasolt tűzszüneti terv előmozdítására.

„Teljes megsemmisülés!” – válaszolta Trump amikor megkérdezték tőle, mi történne, ha a Hamász ragaszkodna a hatalom megtartásához.

Az elnök azt mondta, hogy „hamarosan” tisztázódni fog, hogy a Hamász valóban elkötelezett-e a béke mellett.

„Igen,” – válaszolta Trump, amikor megkérdezték, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök teljes mértékben támogatja-e a gázai bombázások befejezését és az elnök tágabb elképzelését.

Trump hozzátette, hogy reméli, hogy tűzszüneti javaslata megvalósul, és hangsúlyozta, hogy keményen dolgozik ennek elérése érdekében.

Trump arra sürgette a gázai háború befejezésére irányuló erőfeszítésekben részt vevőket, hogy „gyorsan cselekedjenek”, mivel a közvetítők hétfőn Egyiptomban találkoznak a Hamász és Izrael közötti közvetett béketárgyalásokra.

A terrorszervezet válasza ugyanakkor nem említette a leszerelés és a Gázai övezet irányításában való jövőbeli szerepvállalás mellőzésének kulcsfontosságú követeléseit.

Az amerikai elnök hozzátette, hogy „az idő döntő fontosságú, mert ellenkező esetben hatalmas vérontás következik”.

Trump korábban újságíróknak azt mondta, hogy szerinte a túszok „hamarosan” szabadulni fognak.

Amikor a béketerv rugalmasságáról kérdezték, Trump azt válaszolta:

„Nincs szükségünk rugalmasságra, mert mindenki nagyjából egyetértett vele, de mindig lesznek bizonyos változások”.

„Ez nagyszerű megállapodás Izrael számára, nagyszerű megállapodás az egész arab világ, a muszlim világ és a világ számára, ezért nagyon örülünk neki” – tette hozzá.

Eközben az izraeli légitámadások folytatódtak Gázában, annak ellenére, hogy Trump pénteken felszólította Izraelt, hogy „azonnal állítsa le a bombázásokat”, miután a Hamász válaszolt a javasolt tervre.

Sos Bedroszan izraeli kormány szóvivő vasárnap újságíróknak azt mondta, hogy „bár bizonyos bombázások valóban leálltak a Gázai övezetben, jelenleg nincs tűzszünet”.

Izrael: Greta Thunberg hazudik
Az izraeli külügyminisztérium hazugságnak minősítette vasárnap, hogy Greta Thunberg svéd klímaaktivistát és másokat bántalmaztak volna a Global Sumud flottilla aktivistáinak letartóztatása során.
„Ezek durva hazugságok”– közölte a minisztérium. „A letartóztatottak minden törvényes joga maradéktalanul érvényesül. Érdemes megjegyezni, hogy Greta maga és más őrizetesek elutasították a gyorsított kiutasítást, és ragaszkodtak ahhoz, hogy meghosszabbítsák fogva tartásukat” – hangsúlyozta a tárca.
„Greta semmilyen panaszt nem nyújtott be az izraeli hatóságokhoz e nevetséges és alaptalan vádak egyikével kapcsolatban sem – mivel ilyen esetek soha nem történtek meg” – tették hozzá.
Itamar Bengvír nemzetbiztonsági miniszter is válaszolt a Gázába tartó, de Izraelbe térített flottilla aktivistáinak fogvatartási körülményeire vonatkozó vádakra. „Büszke vagyok a börtönszolgálat tisztjeire, akik a Kobi Jakobi főbiztossal közösen kidolgozott irányelveim szerint jártak el. Ott voltam a hajóikon – nem láttam semmiféle humanitárius segélyt” – közölte Bengvír.
Azt is bejelentette, hogy ellátogatott az őket fogva tartó izraeli börtönbe, és büszke arra, hogy a flottilla résztvevőit terrorizmust támogatóként kezelik. „Aki támogatja a terrorizmust, az terrorista, és terroristához méltó körülmények járnak neki” – mondta a nemzetbiztonsági miniszter.
Szombaton a külügyminisztérium bejelentette, hogy az elfogott több mint négyszáz aktivista közül százharminchét külföldit kitoloncoltak Törökországba. Közlésük szerint több ország kormánya vonakodik attól, hogy fogadja az aktivistákat szállító repülőjáratokat, de „ettől függetlenül a lehető leghamarabb ki fogják toloncolni ennek a médiaszenzációnak az összes résztvevőjét”.
Az izraeli haditengerészet péntek reggel tartóztatta fel a Gázai övezetbe tartó Global Sumud nemzetközi segélyszállító flottilla utolsó hajóját, melyet a többi lefoglalt vízi járműhöz hasonlóan az asdódi kikötőbe irányítottak.
A Global Sumud hajóin politikusok és aktivisták utaztak, akik szeptemberben indultak el Spanyolországból, és akciójukat „béketudatos, erőszakmentes humanitárius missziónak” nevezték, amellyel a céljuk „a blokád megtörése” volt, „humanitárius segítségnyújtás az ostrom alatt álló, éhínséggel és népirtással sújtott gázai övezeti lakosságnak”. Több ország – köztük Törökország, Spanyolország, Olaszország – hatóságai hajókat vezényeltek a flottilla kíséretére, állampolgáraik védelmére hivatkozva, miközben Izrael többször is felajánlotta a segélyek átvételét és célba juttatását, és figyelmeztette a résztvevőket, hogy forduljanak vissza.

korábban írtuk

Izrael kikötőbe szállítja és kiutasítja Greta Thunbergéket, akik mögött szerintük a Hamász áll
Izrael kikötőbe szállítja és kiutasítja Greta Thunbergéket, akik mögött szerintük a Hamász áll

Izrael kikötőbe szállítja és kiutasítja az országból az Izrael-ellenes gázai flottilla aktivistáit – közölte csütörtökön az izraeli külügyminisztérium.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés