
Az Egyesült Államokba tartó közép-amerikai bevándorlók Tijuana határvárosban
Fotó: MTI/EPA/EFE/Joebeth Terríquez
Engedélyt adott a déli határra vezényelt amerikai katonáknak az erő alkalmazására Donald Trump amerikai elnök azon a csütörtöki telekonferencián, amelynek keretében hálaadás napi üzenetet intézett az amerikai fegyveres erőkhöz.
2018. november 22., 22:192018. november 22., 22:19
2018. november 22., 22:252018. november 22., 22:25
A szokásos ünnepi üzenetet az elnök Palm Beachben lévő Mar-a-Lago villájából közvetítették, és Donald Trump – miután hálát mondott az amerikai fegyveres erőknek a szolgálatukért – válaszolt a feltett kérdésekre is. Az elnök hangsúlyozta az amerikai határok biztonságosságának fontosságát, és ezzel összefüggésben azt hangoztatta, hogy a migránskaravánnal érkezők között olyan emberek is vannak, akik veszélyt jelentenek az amerikaiakra.
„Szörnyű dolog, amikor bírák akarják megmondani, hogyan védjük a határokat” – mondta, utalva arra, hogy a hét elején egy szövetségi bíró átmeneti időre felfüggesztette azt az elnöki rendeletet, amely megtagadná a menekültkérelem benyújtásának lehetőségét mindazoktól, akik illegálisan lépik át az amerikai határt. Donald Trump „totális katasztrófának” nevezte azt a San Franciscóban lévő szövetségi bíróságot, amelynek bírája felfüggesztette az elnöki rendeletet. Az elnök ugyanakkor leszögezte: nem a bevándorlást ellenzi, hanem az illegális bevándorlást. „Mindenkinek jogszerűen kell belépnie az országba” – tette hozzá.
Kérdésekre válaszolva Trump elmondta, hogy Washington komoly tárgyalásokat folytat Afganisztánnal, és megpendítette azt is: lehet, hogy ellátogat oda. Ismét védelmébe vette a Hasogdzsi-gyilkosság kapcsán tett nyilatkozatát Szaúd-Arábiáról. Hosszasan dicsérte az amerikai-szaúdi gazdasági kapcsolatokat, mondván, hogy Rijád dollármilliárdokat fektet be az Egyesült Államokban. Amikor azt kérdezték tőle, hogy mégis, ki a felelős Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolásáért, azt válaszolta: „nem tudom, hogy bárki is valaha képes lesz azt a követeztetést levonni, hogy a koronaherceg követte e". Hozzátette: „gyűlölöm, ami történt, és gyűlölöm ennek elleplezését, de ő (a szaúdi koronaherceg) ezt még nálam is jobban gyűlöli".
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!