Hirdetés

Trump ellenzi, hogy Kijev mélységi támadásokat indítson Oroszország ellen amerikai rakétákkal

Trump

Nem támogatja, Donald Trump szerint az amerikai fegyverek mélységi területek elleni bevetése csak eszkalálja a háborút

Fotó: Facebook/Donald Trump

A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor; a lap csütörtöki számában megjelent interjúban a megválasztott elnök bírálta, hogy Kijev oroszországi mélységi támadásokra használja fel az Egyesült Államoktól kapott ballisztikus rakétákat.

MTI

2024. december 13., 08:282024. december 13., 08:28

Trump szerint az elnökválasztáson elsősorban az illegális bevándorlás kezelésére vonatkozó elképzelései segítették győzelemhez, és beszélt arról is, hogy Ukrajnát nem akarja magára hagyni.

A folyóirat 2016-ban, első elnökválasztási győzelme után is Trumpot választotta az év emberének. A magazin mostani indoklása szerint Donald Trump nagy hatása volt az amerikai belpolitikára és az ország világban betöltött szerepére.

Hirdetés

„Mindannyian, a legfanatikusabb támogatóitól a kritikusaiig, Trump korában élünk. Átalakította az amerikai politikát” – írta Sam Jacobs, a Time főszerkesztője.

Donald Trump a lapnak elmondta, hogy szerinte

az elnökválasztáson elsősorban az amerikai gazdaság, de még inkább az illegális bevándorlás kezelését illető elképzelései segítették győzelemhez.

„A demokraták nem tudtak ráérezni az ország hangulatára. Ez az ország dühös a bevándorlók miatt. De ami szerintem komolyabb tényező, az az országhatár kérdése” – mondta. A megválasztott elnök közölte: az általa tervezett tömeges kitoloncolások végrehajtása érdekében a törvények adta kereteken belül be fogja vetni az amerikai haderőt is. „Én ezt az országunk elleni inváziónak tekintem (…) Bevetjük a Nemzeti Gárdát is, és addig megyünk, ameddig az országunk törvényei megengedik” – fogalmazott.

Donald Trump arra a kérdésre, hogy csökkentené-e az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai és humanitárius segélyeket, ha Kijev elutasítaná az új amerikai kormány által közvetített békemegállapodást, azt mondta:

Idézet
Van egy nagyon jó tervem a segítségnyújtásra, ám ha elkezdeném felfedni ezt a tervet, gyakorlatilag hasztalanná válna”.

Kérdésre leszögezte: Ukrajnát nem akarja magára hagyni, de megállapodást akar elérni, aminek „az egyetlen módja, ha nem hagyjuk el a terepet”. Megjegyezte másfelől, hogy az észak-koreai csapatok bevetése az orosz erők oldalán nagyon bonyolulttá teszi a helyzetet.

Trump bírálta, hogy Kijev oroszországi mélységi támadásokra használja fel az Egyesült Államoktól kapott ballisztikus rakétákat.

Idézet
Határozottan ellenzem, hogy rakétákat indítsanak több száz mérföldes távolságra Oroszország területén. Miért tesszük ezt? Csak eszkaláljuk ezt a háborút, és tovább rontjuk a helyzetet. Ezt nem lett volna szabad megengedni!”

– mondta.

Megdöbbentőnek nevezte az ukrajnai háború áldozatainak a számát mindkét oldalon, különösen az elmúlt hónapban elesettekét. „Amikor a valódi számok nyilvánosságra kerülnek majd, olyan számokat látnak, amelyeket nem hisznek el” – jegyezte meg.

A politikus arra a kérdésre nem kívánt válaszolni, hogy beszélt-e Vlagyimir Putyin orosz elnökkel elnökválasztási győzelme óta.

Trump a Közel-Keleten kialakult helyzetet „szörnyűnek” nevezte, és az ukrajnai háború lezárásánál bonyolultabbnak, de könnyebben kezelhetőnek értékelte. A jelenlegi körülmények alapján úgy látja, hogy a térségben „nagyon produktív dolgok fognak történni”. Az interjúban többször is felidézte a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadását, amelyről szerinte „az emberek elfeledkeztek”, pedig nemcsak Izraelt, hanem szerinte az egész világot érte csapás azon a „tragikus napon”.

Német külügyminiszter: Berlin és partnerei erős biztonsági garanciákat adnak Ukrajnának
Németország és több más európai ország ígéretet tett arra, hogy „működőképes biztonsági garanciákat” adnak Ukrajnának abban az esetben, ha Donald Trump megválasztott amerikai elnök hivatalba lépése után tűzszüneti tárgyalások kezdődnének Oroszországgal – közölte csütörtökön Berlinben Annalena Baerbock német külügyminiszter mint szervező európai hivatali kollégákkal folytatott tanácskozása végeztével és egy közös nyilatkozatuk kiadása után.
Az úgynevezett Berlini Nyilatkozatban Németország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság külügyminisztere, valamint Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője ismételten leszögezték, hogy továbbra is támogatják Kijevet. „Eltökéltek vagyunk abban, hogy erős biztonsági garanciákat adunk Ukrajnának, beleértve ebbe az ország megbízható, hosszú távú katonai és pénzügyi támogatását” – írták.
A miniszterek abból a célból ültek össze, hogy megvitassák, miként segíthetnék tovább Ukrajnát, ha Trump január 20-i hivatalba lépése után csökkentené a Kijevnek nyújtott amerikai katonai segélyt, és tűzszünetet szorgalmazna Oroszországgal. „Meggyőződésünk, hogy Ukrajnában a béke és az európai biztonság elválaszthatatlanok egymástól. Eltökélt szándékunk, hogy egységesen kiálljunk európai és transzatlanti partnereinkkel azért, hogy nagyban gondolkodjunk és cselekedjünk az európai biztonság érdekében” – hangsúlyozták a nyilatkozatban.
Eközben Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön Varsóban, Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezletén kijelentette: Lengyelország és Franciaország egyetért abban, hogy Kijev nélkül nem folytathatók az ukrajnai háború befejezését célzó béketárgyalások.
A kétoldalú tárgyalásokat követő sajtókonferencián Macron aláhúzta: ő és Tusk közös állásponton vannak arról, hogy „csak a tartós ukrajnai béke a lehetséges béke”. Az ukránoknak kell tárgyalniuk róla, hogy állandó biztonsági garanciákat nyerjenek – tette hozzá a francia elnök.
Macron hangsúlyozta: Tuskkal „egy hangon beszélnek” arról, hogy Ukrajnában „nem lesz béke az ukránok nélkül”, és „Európában sem lesz béke az európaiak nélkül”. Tartós ukrajnai béke „tartós európai békét is jelent” – jegyezte meg Macron.
Kiemelte az Egyesült Államokkal folytatott együttműködést szerepét is „az Ukrajna érdekeit és szuverenitását figyelembe vevő megoldás” keresésében.
Hangsúlyozta egyúttal: Európának fejlesztenie kell védelmi iparát, bővítenie kell védelmi beruházásait.
Kitért az Európai Uniónak a dél-amerikai Mercosur szabadkereskedelmi övezettel múlt héten aláírt előzetes megállapodására, aláhúzva: nem egyezik bele a szerződés jelenlegi formájába.
Donald Tusk is Macronnal közös, „határozott és egyértelmű” álláspontról beszélt, mely szerint Ukrajnának jelen kell lennie minden, róla szóló tárgyalásnál, és hozzá kell járulnia minden javasolt megoldáshoz.
A lengyel kormányfő cáfolta, hogy egy tűzszüneti vagy békemegállapodás létrejötte után „egyik vagy másik ország katonái esetleg jelen lehetnének Ukrajnában”. Arról, hogy mit tesz ez ügyben Lengyelország, „Varsóban, és csakis Varsóban fognak dönteni” – jelentette ki. Hozzátette: kormánya „egyelőre nem tervez ilyen lépéseket”. A fegyverszünet vagy a béke elérése esetén Lengyelország francia és más partnereivel együtt fog működni „az Európát és Ukrajnát a konfliktus újbóli kitörésétől megóvó megoldások kidolgozásában” – fogalmazott Tusk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés