
Fotó: Agerpres
2011. január 26., 09:522011. január 26., 09:52
„A robbanás akkor következett be, amikor a vélt terrorista kinyitotta a kezében lévő táskát. Az elkövetőt egy férfi segítette, akinek a fejét megtaláltuk a nő mellett” – nyilatkozta egy névtelenséget kérő forrás a francia AFP hírügynökségnek. Egy másik feltevés szerint az a 30–35 év körüli férfi lehetett az elkövető, akinek a fejét megtalálták. A hatóságok abban ugyanakkor egyetértenek, hogy a merénylők iszlamista lázadók voltak, akik Csecsenföld térségéből érkeztek. Mint ismeretes, Oroszország 1994 óta két háborút is vívott a szakadár kaukázusi terület függetlenedésének megakadályozására. A merénylet kapcsán egyébként Dmitrij Medvegyev orosz elnök – aki Vlagyimir Putyin kormányfővel együtt tegnap a kórházban fekvő sebesülteket is meglátogatta – az ország legnagyobb légikikötőjeként számon tartott Domogyedovo repülőtér vezetőit tette felelőssé, mondván, az évente mintegy 22 millió utast fogadó repülőtéren megsértették a biztonsági előírásokat.
Eltérő adatokat közöltek az orosz hatóságok az áldozatokról is: biztosnak annyi látszik, hogy a halálos áldozatok száma 35. A halálos áldozatok között 12 külföldit azonosítottak tegnap reggelig: egy-egy brit, német, olasz, francia, szlovák és szerb állampolgárt, három tadzsikot, két moldovait, valamint egy üzbéget, de további 57 személy állampolgársága még nem világos. A halálos áldozatok között van az alig 29 éves Anna Jablonszkaja drámaíró, polgári nevén Masutyina, aki a Filmművészet (Iszkussztvo Kino) című folyóirat díjának átvételére érkezett Moszkvába. A sérültek száma a különböző főhatóságok eltérő adatai szerint 130–180, a kórházba szállítottaké 68–110 között van. Az egészségügyi minisztérium szerint a 110 kórházban kezelt sérült közül kedden reggel életveszélyes állapotban 4, súlyos állapotban 39 ember volt. Ellentmondásosak a szemtanúk vallomásai is: egyikük például elmondta: látta, amint egy földig érő fekete lepelbe burkolt aszszony kezében lévő csomag felrobban. A videokamerák tanúsága szerint azonban férfi volt az elkövető.
Értesülések szerint a titkosszolgálatoknak volt információjuk egy készülő merényletről, s a lapokból az derül ki, hogy a szélsőségesek ellen a nyilvánosságra hozott küzdelmen kívül kiterjedt titkos háború folyik. A szolgálatok tudtak arról, hogy merénylet készül, de úgy tudták, az elkövető egy sahidka – öngyilkos merénylő nő – lesz, valójában azonban egy férfi volt a tettes. A megelőzés egyik fő eszköze a potenciális sahidkák – harcban elesett szélsőségesek feleségei, rokonai – megfigyelése, mert Moszkvában eddig szinte minden ilyen terrorakció elkövetője nő volt. Ravil Gajnutdin, az Oroszországi Muftik Tanácsának elnöke részvétéről biztosította az áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket, elítélte a merényletet, és a Korán vonatkozó részét idézve hangsúlyozta: aki szándékosan más halálát okozza, az a tüzes gyehennára kerül. A potenciális öngyilkos merénylőket ugyanis a halál utáni paradicsomi élettel bíztatják.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.