2007. augusztus 10., 00:002007. augusztus 10., 00:00
Ugyanakkor a kisebbik kormánypárt és az MDF is biztos bejutónak látszik, derül ki a Marketing Centrum felméréséből. Jelenleg több mint 1 millióval többen érzik a Fideszt a kedvenc pártjuknak, mint ahányan az MSZP-t érzik annak, derül ki a Marketing Centrum Index által ismertetett elemzéséből. Egybevetve az aktuális pártpreferenciákat a 2006-os választási emlékekkel, látható, hogy a Fidesz alig veszített támogatókat, és egykori MSZP-szimpatizánsokkal is bővíteni tudta a támogatói táborát. Ez utóbbi réteg valamivel több mint 200 ezer embert jelent a Fidesz közel 3 millió fős jelenlegi támogatói táborában. Az SZDSZ 2006-os támogatói közül viszont gyakorlatilag senki sem állt át a Fideszhez, és a kisebbik kormánypártot az elbizonytalanodás is sokkal kevésbé sújtja, mint a nagyobbikat. Az MSZP 2006-os támogatóinak ötöde viszont jelenleg azt mondja, nem tudja, melyik pártra szavazna, vagy azt, hogy szavazna-e. A választási részvételi valószínűséggel súlyozott pártpreferenciák azt mutatják, hogy a „most vasárnap” urnákhoz járulók 17 százaléka csak a legutolsó pillanatokban döntene a voksáról. A részvételi valószínűségek átlaga 60 százalék.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.