Hirdetés

Továbbra is érkeznek migránsok Görögországba

Huszonnégy óra alatt 225 új menedékkérőt regisztráltak az égei-tengeri görög szigeteken – közölték kedden a görög hatóságok, s ez arra utal, hogy továbbra sem szűnik a Törökországból az Égei-tengeren keresztül a görög szigetekre érkezők áradata, jóllehet előző nap az EU–török alku értelmében 202 migránst szállítottak vissza Törökországba.

2016. április 05., 16:102016. április 05., 16:10

A görög hatóságok adatai szerint múlt pénteken 339-en, szombaton 566-an, vasárnap 514-en, hétfőn 339-en érkeztek Görögországba.

Az Európai Unió és Törökország között március 18-án megkötött, az Európába tartó menekültáradat megállítását célzó megállapodás értelmében az Égei-tengeren a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket visszaküldik Törökországba. A megegyezés értelmében az EU-tagországok ezért cserébe a tehermegosztás jegyében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

Hétfőn megkezdődött a menekültek visszaszállítása Törökországba: három hajón összesen 202-en érkeztek meg a görög Híosz és Leszbosz szigetéről Dikili török kikötővárosba. A görög hatóságok közölték, kedden nem indítottak újabb hajókat Törökországba, mert először fel kell dolgozniuk a benyújtott menedékkérelmeket. Athén információi szerint a balkáni útvonal lezárása óta mintegy 52 ezer migráns rekedt Görögországban.

Közben Németország és Finnország után kedden Hollandiába is érkeztek szíriai menekültek Törökországból az Európai Unió és Ankara között március közepén létrejött migrációs megegyezés értelmében – közölte a hágai igazságügyi minisztérium. A tárca szóvivőjének tájékoztatása szerint a legális úton Hollandiába érkező szíriai menekültek első, harmincegy fős csoportja kedden délelőtt érkezett meg az országba. A csoport tagjainak menedékkérelmét még Törökországban elbírálták, és megállapították, hogy jogosultak nemzetközi védelemre. 

A most érkezett menekülteket ideiglenesen egy befogadóállomáson helyezik el, amíg nem találnak nekik megfelelő szállást az ország területén. A holland hatóságoknak nem volt beleszólásuk abba, hogy kiket válasszanak ki a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek közül, ezt a döntést a török szervek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) munkatársai hozták meg – mondta a szóvivő.

Eközben a Vecernji List című horvát napilap kedden arról írt: Horvátország az Európai Bizottság (EB) terve szerint 476 szíriai menekültet vesz át Törökországtól, július 20-áig 150 migráns érkezik az országba. Miro Kovac külügyminiszter Berlinben, egy a témához kapcsolódó konferencián hétfőn arról beszélt: Zágráb betartja ígéretét, és átveszi Törökországtól a szíriai menekülteket. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a legnagyobb kihívás az lesz, hogy Horvátországban tartsák őket. Kovac szerint ugyanis a migránsok Németországba, Ausztriába, Svédországba és Hollandiába akarnak menni.

A Vecernji List értesülései szerint az átvett szíriai állampolgárokat Zágrábban és Kutinán helyezik el menekültotthonokban. Utóbbiba a veszélyeztetett csoportok kerülnek: a betegek, várandós nők vagy a kiskorúak. Az állam felkínálja a nyelvtanulás lehetőségét, és amennyiben nem tudják fedezni költségeiket, két évig teljes ellátást biztosít számukra.

A magyar–szerb zöldhatár szeptemberi lezárása óta Horvátországban 658 068 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. A bródi befogadóállomáson jelenleg 113-an tartózkodnak kitoloncolásra várva, további 32 főt áthelyeztek a zágrábi Porin hotelbe, ők menedékjogi kérelmet nyújtottak be Horvátországban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés