Hirdetés

Tovább nőtt a kahovkai vízerőmű-robbantás halálos áldozatainak száma az ukrán belügyminisztérium szerint

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Tizenhatra nőtt a kahovkai vízerőműben az oroszok által elkövetett robbantás eddig ismertté vált halálos áldozatainak száma – közölte vasárnap az ukrán belügyminisztérium.

MTI

2023. június 18., 17:432023. június 18., 17:43

A tárca közleményében hozzátette, hogy jelenleg még 31 eltűntet tartanak nyilván. Az elhunytak közül 14-en Herszon megyében, ketten a szomszédos mikolajivi régióban vesztették életüket.

A robbantás utáni árvíz miatt még mindig 1300 ház van elárasztva, ebből 1274 Herszon és 26 Mikolajiv megyében.

Hirdetés

A katasztrófa sújtotta területekről 3614 embert menekítettek ki az ukrán hatóságok, köztük 474 gyereket és 80 mozgáskorlátozottat. Az ukrán rendőrség több mint 4800 állampolgári nyilatkozatot fogadott el anyagi károkról, valamint 13,5 ezer lakást és házat ellenőriztek – fejtette ki a minisztérium.

Olekszandr Tarnavszkij, a délkelet-ukrajnai hadműveleti-stratégiai csapatcsoport parancsnoka azt közölte a Telegramon, hogy

az orosz erők egy nap alatt több mint négy századnyi katonát veszítettek a térségben. Megjegyezte, hogy ez alatt az elesett és a megsebesült katonák számát érti.

Kiemelte, hogy az orosz hadsereg 77 darab katonai eszköze semmisült vagy rongálódott meg. Tarnavszkij szavai szerint mindezeken felül az ukrán erők 12 orosz lőszerraktárt semmisítettek meg.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eközben vasárnap, az apák napja alkalmából közzétett videóüzenetében

köszönetet mondott az orosz invázió ellen harcoló „erős és bátor” katonáknak,

reményét fejezve ki, hogy egyszer mindannyian visszatérhetnek a frontról.

korábban írtuk

Putyin szerint Oroszországot „provokálják”, hogy atomfegyvert vessen be, de erre nincs szüksége
Putyin szerint Oroszországot „provokálják”, hogy atomfegyvert vessen be, de erre nincs szüksége

Nincs esélye az ukrán ellentámadásnak egyetlen frontszakaszon sem – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

korábban írtuk

Már zajlik az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászgépekre
Már zajlik az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászgépekre

Már zajlik az ukrán vadászpilóták kiképzése az F-16-os repülőgépekre – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön, amikor Brüsszelbe érkezett az észak-atlanti szövetség védelmi minisztereinek találkozójára – írja a The Guardian.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
2026. szeptember 16., szerda

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően

Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?

Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?
2026. szeptember 16., szerda

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is

Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is
2026. szeptember 15., kedd

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?

Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.

Az ukrajnai vagy az iráni háború okoz nagyobb problémát a világ üzemanyag-ellátásában?
Hirdetés
Hirdetés