Hirdetés

Amerikai–észak-koreai csúcs: Kim és Trump szerint sikerült legyőzni a régi előítéleteket

•  Fotó: Fehér Ház

Fotó: Fehér Ház

Donald Trump amerikai elnök szerint „nagyon jól” sikerült a négyszemközti találkozója Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel kedden Szingapúrban, és kiváló kapcsolat alakult ki közöttük, együtt meg fognak oldani „egy nagy problémát, egy nagy dilemmát”.

MTI

2018. június 12., 07:432018. június 12., 07:43

2018. június 12., 12:272018. június 12., 12:27

Trump és Kim kézfogással indították el a megbeszélést a városállam Sentosa szigetén található szállodában. A kézfogás 12 másodpercig tartott. Ezt követően körülbelül 40 percig tárgyaltak négyszemközt, kizárólag tolmácsok társaságában. Ezután Trump tárgyalópartnerével a Capella szálloda hosszú teraszán sétált végig, és nyilatkozott röviden a sajtónak. Majd elkezdődött egy szélesebb körű tárgyalás, amelyen már tanácsadók is részt vesznek.

Amerikai részről John Kelly, az elnöki kabinet vezetője, Mike Pompeo külügyminiszter és John Bolton, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója van jelen. Kim Dzsong Un delegációjában Kim Jong Csol, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnöke, Ri Szu Jong, a párt alelnöke és Ri Jong Ho külügyminiszter kapott helyet.

Hirdetés

Hírügynökségi gyorselemzések szerint Trump a két tárgyalás közti megjegyzésével az észak-koreai atomprogram felszámolására utalt.

„Sikerülni fog. Meg fogjuk csinálni” – fogalmazott Trump, de részleteket nem közölt a tárgyalásról. Az amerikai fél a nukleáris leszerelés témakörét tartja a tárgyalások legfontosabb elemének. Az AP amerikai hírügynökség hozzátette, hogy a megbeszélés után Kim Dzsong Un is derűlátónak mutatkozott. Helyi források szerint az észak-koreai vezető egyebek között azt mondta, hogy a közös munka nem lesz egyszerű, de mindkét fél eltökélt abban, hogy folytatják.

A négyszemközti megbeszélést a kommentátorok történelminek minősítették, nem utolsósorban azért, mert amerikai elnök és észak-koreai vezető most először találkozott egymással. A csúcs kézfogással kezdődött, majd rövid, derűlátó nyilatkozatokat tettek. Trump kijelentette, hogy megtiszteltetés számára az észak-koreai vezetővel találkozni, és szerinte „kiváló kapcsolat” alakul majd ki közöttük, „ehhez nem fér kétség”. Kim pedig azt mondta: találkozójukat az tette lehetővé, hogy legyőzték annak minden akadályát, „a régi beidegződéseket és az előítéleteket”.

•  Fotó: Fehér Ház Galéria

Fotó: Fehér Ház

Egy testbeszédszakértő szerint mind Donald Trump amerikai elnök, mind Kim Dzsong Un észak-koreai vezető igyekezett magabiztosnak látszani történelmi jelentőségű keddi szingapúri találkozójuk kezdetén, de azt nem tudták elrejteni, hogy idegesek. Karen Leong, a szingapúri székhelyű Influence Solutions nevű szervezetfejlesztő cég igazgatója a Reuters hírügynökségnek azt mondta: a találkozó első 60 másodpercében mindkét vezetőn az látszott, hogy megpróbál „dominánsabb” lenni. „A kézfogásuk egyenrangú partnereké volt. Trumpon látszott, hogy tudatában van annak: benne kell látni a helyzet urát” – mondta.

Legnagyobbrészt Trump beszélt, Kim szemmel láthatóan figyelmesen hallgatta, miközben a tárgyalóhelyiség felé haladtak, háromszor is ránézett. Trump meglapogatta Kim hátát, de Kim is Trump karját, hogy ne maradjon le nagyon a vezetői imázs mutatásában a nála több mint kétszer idősebb amerikai elnöktől. „Egyikük sem tudta leplezni idegességét, amikor leültek. Trumpnál ez abból látszott, hogy féloldalasan mosolyog és babrál a kezével, Kim pedig előrehajolt, és a padlót nézte” – vélte Leong.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés