Hirdetés

Történelem tabuk nélkül: históriánk vitatott kérdései

A Magyar Televízió Művelődési Főszerkesztősége idén januártól elindított egy módszerében és formájában is új történelmi műsort. A heti rendszerességgel jelentkező MIÉRT? a történelem iránt érdeklődő, a kérdező nézők: fiatalok és felnőttek műsora kíván lenni.

Gazda Árpád

2006. május 25., 00:002006. május 25., 00:00

A műsor szerkesztői azzal a reménnyel bocsátották útjára ezt a Kárpát-medencében évszázadok óta együtt, egymás mellett élő népek történelmének kritikus, sorsfordító, érdekes vagy éppen fájdalmas kérdéseire választ adó új műsort, hogy megpróbáljanak választ adni a magunk mögött hagyott korszak elhallgatott, eltagadott kérdéseire.
A Romsics Ignác történész, akadémikus szakmai irányításával készülő műsor moderátora, Veiszer Alinda, hétről hétre olymódon és olyan kérdésekről beszélget, vitázik történész és történelmet tanuló diák vendégeivel, ahogy eddig még senki sem mert a televízióban. A politikai rendszerváltás óta eltelt másfél évtized alatt történészeink megdöntöttek minden tabukérdést, így ma már mindenről, mindenkiről lehet pontos tanulmányokat olvasni. Felfakadtak a nehezen gyógyuló sebek, amelyeket, témaválasztásaival orvosolni szeretne a MIÉRT?
A műsor ezer év históriájából merít. Ez a tíz évszázad bővelkedik izgalmas, tanulságokkal teli fordulatokban, vesztett és nyertes csatákban, kiemelkedő vagy éppen vitatott történelmi személyiségekben, egyszóval bemutatásra és megismertetésre méltó témákban, emberekben. Egy-egy középkori vagy újkori történelmi esemény bemutatása lehet, hogy éppen egy mai, vitatott kérdésünkre ad választ. Azt senki sem tagadja, hogy mai életünk, itthoni és a környezetünkben élő népekkel meglévő, vélt vagy valós sérelmeink, a mögöttünk hagyott, történelmi traumákkal, tragédiákkal terhelt 20. század históriájában keresendő. Milliók haltak meg ártatlanul a két háborúban, százezrek tűntek el a haláltáborok poklában. A nagyhatalmak döntései által meghúzott új országhatárok miatt száz- és százezrek veszítették el otthonukat, addigi szülőföldjüket. Ma már nyíltan kérdezhetjük, hogy miért is történt, történhetett meg mindez velünk? Vajon csak velünk, magyarokkal történt ennyi igazságtalanság? Vagy hajlamosak vagyunk saját bajainkat felnagyítani? Vajon elkerülhetők lettek volna a nagy történelmi katasztrófák? Vajon jól döntöttek-e az adott történelmi szituációban a döntéshozók, a politikusok, vagy csak sodortatták magukat az eseményekkel? Volt-e más alternatíva? Az oly sokszor feltett s sürgető kérdésekre sokáig nem, vagy csak ritkán érkezett elfogadható válasz. Ezzel szakít a MIÉRT? című műsor, amely minden olyan témával foglalkozik, amellyel eddig nem lehetett, nem mertek, nem illett.
A több mint egytucatnyi eddigi adásban, többek között szó volt Horthy sikertelen 1944-es kiugrási kísérletéről, a trianoni „békediktátum” Magyarországra igen súlyos döntéseiről, a rettegett ÁVO szerepéről, az utolsó magyar királyválasztásról, az osztrák– magyar politikai és gazdasági kiegyezésről, Martinovics Ignác ferences papról, aki aktív besúgó volt. A következő hetekben szó esik a kassai kormányprogramról, amely megfosztotta a magyarokat állampolgárságuktól, a magyar történelem vitatott személyiségei közül Thököly Imréről, III. Andrásról, Báthory Erzsébetről. Szakály István

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés