2007. július 16., 00:002007. július 16., 00:00
A szombaton előállított tizennégy gyanúsított közül hármat vett őrizetbe a rendőrség.
Szombaton mintegy háromszáz fős tömeg gyűlt össze Hevesen. A feldühödött emberek szétvertek, majd benzines palackokkal felgyújtottak egy kétszintes családi házat, és tönkretettek két személygépkocsit is. A megtámadott házban egy ötfős család, köztük egy néhány hónapos csecsemő lakik. A tömegverekedés oka két tizenéves fiatal előző napi összetűzése volt, de a sértettek szerint a támadók egy része – akik többsége egy népes rokonsághoz tartozik – már régóta terrorizálja a zömében romák lakta városrészt. A szemtanúk szerint a szombati tömegverekedésben legalább 250–300 ember vett részt. A ház elleni „ostrom” során tizenöten szenvedtek könnyebb sérüléseket, enyhe fokú füstmérgezést, bőrsérülést és zúzódásokat. Orvosi ellátást egyik sérült állapota sem igényelt.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.