
Fotó: Frigyesy Ágnes
Levélben fordult Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Klaus Johannis román államfőhöz annak érdekében, hogy meggyorsítsa a kommunista állam által elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását.
2016. május 05., 17:322016. május 05., 17:32
2016. május 05., 17:442016. május 05., 17:44
A politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Románia legnagyobb adósságának nevezte az ingatlanok visszaszolgáltatását, és úgy vélte, a késlekedés rossz fényt vet az országra. Hozzátette: a kormányon és Klaus Johannison is múlik, hogy a kommunizmus igazságtalanságait a jelenlegi gyakorlat továbbra is legitimálja vagy megváltozik az eddigi gyakorlat és a még vissza nem szolgáltatott ingatlanok visszakerülnek jogos tulajdonosaikhoz vagy azok örököseihez.
„Azt kérem öntől, elnök úr, hogy használja fel minden alkotmányos és törvények által biztosított jogkörét annak érdekében, hogy az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását meggyorsítsa, és azért, hogy a felelős állami vezetők hozzáállása megváltozzon ebben az ügyben, Románia pedig lekerülhessen a nemzetközi intézmények jelentéseinek szégyenpadjáról\" – írta az EP-képviselő.
Tőkés felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság által, Románia uniós tagfelvétele előtt elkészített országjelentések világosan kimondják a kommunista állam által elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának kötelezettségét. Felidézte, az Európa Tanács különböző intézményei által megfogalmazott jelentések is megállapítják, hogy Romániában a tulajdonjogot továbbra is folyamatosan megsértik, ugyanakkor a volt tulajdonosok által kezdeményezett perekben a strasbourgi bíróság által a román állam kárára kiszabott büntetések összege megdöbbentően magas.
„Az Amerikai Egyesült Államok külügyi hivatala, a State Department éves országjelentései is többször megállapították, hogy a vallásszabadság és a vallási közösségek jogai sérülnek az ingatlan-visszaszolgáltatások elmaradása miatt\" – idézte az MTI az EMNT elnökét.
Tőkés László és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy nemrég az Európai Parlament petíciós bizottsága befogadta Lomnici Zoltán ezzel kapcsolatos készült beadványát. Az ügyben nyilvános meghallgatás is volt, és Tőkés László szerint az elhangzott adatok, előadások alapján világossá vált, hogy maguk a román állami intézmények akadályozzák a restitúciós folyamatot.
Lomnici Zoltán elmondta: azt kérték Csáky Páltól, a petíciós bizottság alelnökétől, hogy minél előbb foglalkozzon a testület ezzel a kérdéssel, és azt is javasolja, hogy a magyar Országgyűlés is tűzze napirendre a kérdést. Hangsúlyozta: csak a külpolitikai törekvések folytatása és a nemzetközi színtéren folytatott küzdelem tudja rászorítani Romániát arra, hogy lépjen az ügyben.
A szerkeszőségünkhöz eljuttatott, Tőkés László által jegyzett közlemény szerint az erdélyi magyar történelmi egyházak az 1989-es romániai rendszerváltozás kezdete óta szakadatlan küzdelmet folytatnak a kommunizmus idején jogtalanul elkobzott vagyonok visszaszerzése érdekében.
Úgy fogalmaztak: az ingatlan-visszaszolgáltatás állása, a folyamat állami hatóságok általi folyamatos akadályoztatása arra vall, hogy Románia ezen a téren is tudatosan és szándékosan megszegi az európai normákat. Közölték, a román állam nem hajlandó eleget tenni nemzetközi vállalásainak, így megsérti a magyar nemzeti és a kisebbségi egyházi közösségek méltóságát, továbbá a tulajdonhoz való jog, valamint az egyházi és a vallásszabadság korlátozása által hamis felmentést ad a kommunista diktatúra által elkövetett visszaélésekre és bűnökre.
Tőkés László szerint a restitúciós folyamat Románia uniós csatlakozása óta lelassult, mára szinte meg is állt, ezért elkeseredett erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy újra napirenden tartsák a kérdést. Az MTI kérdésére ismertette a román fél által is közölt adatokat, amelyek szerint 2140 vitatott ingatlanról van szó, amelyeknek mintegy harmadát szolgáltatták vissza. Csak a református egyház esetében 1208 kérvényt iktattak, ezek közül 772-vel foglalkoztak, 459 ingatlant adtak vissza, 436 követelés pedig még elbírálás alatt áll.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!