2011. április 28., 07:502011. április 28., 07:50
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke kiemelte: nemzeti viszonylatban is példamutató, hogy az alaptörvény mind a hazai, mind a határon túl élő magyarok egyéni és közösségi jogait, valamint közösségi önkormányzathoz való jogát támogatja.
Tőkés László megelégedéssel nyugtázta, hogy a törvényalkotók a határon túl élő magyar közösségeket is bevonták az alkotmányozás folyamatába, és ennek keretében az EMNT javaslatait is figyelembe vették. Azt azonban sajnálja, hogy az 1568-as tordai vallásbékét megörökítő passzus végül nem került be. Az alaptörvényt ért támadások kapcsán az Európai Parlament alelnöke idézte Orbán Viktor miniszterelnök korábbi tusnádfürdői beszédét, amelyben a kormányfő azt mondta, hogy „a magyar baloldal időről időre ráront saját nemzetére”. Az alkotmányellenes kampányt hisztériakeltésnek nevezte, és azt mondta, hogy az MSZP mind a mai napig nem tudja feldolgozni a kommunizmus bukását.
A múlt hadakozik a jövővel, az MSZP ellenforradalmi erőként viszonyul a rendszerváltozáshoz – fogalmazott, és bírálta az LMP magatartását is. Az erdélyi magyar politikus a sajtótájékoztatón kiosztott nyilatkozatában azt írta, az EMNT határozottan elítéli a posztkommunista és baloldali pártok, illetve a körükbe tartozó neves közéleti személyiségek magyarellenes magatartását.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!