
Fotó: MTI/AP/Riccardo Dalla Francesca
Legkevesebb tizenhárman – köztük két gyermek – életüket vesztették, hatan pedig megsérültek az Aeroflot légitársaság Moszkva-Murmanszk járatának seremetyjevói kényszerleszállása során – közölte vasárnap este kórházi forrásokra hivatkozva a TASZSZ orosz hírügynökség. A hatóságok később közölték, hogy a halottak száma 41-re emelkedett.
2019. május 05., 22:182019. május 05., 22:18
2019. május 06., 00:152019. május 06., 00:15
Az Interfax azt jelentette, hogy a hivatalos lista szerint a kigyulladt gépen tartózkodó 13 ember sorsa ismeretlen. A TASZSZ szerint a fedélzeten 73 utas és ötfőnyi személyzet tartózkodott. A Szuhoj repülőgépgyár SSJ-100-as típusú gépe 28 perccel a felszállás után kényszerleszállást hajtott végre, amely során a jelentések szerint az utasszállító vagy az egyik, vagy mindkét hátsó hajtóműve megrongálódott.
Az Aeroflot szerint a hajtóművek a kényszerleszállást követően gyulladtak ki. Az üzemanyaggal csaknem teleöltött repülőgép teljesen kiégett. Vlagyimir Putyin orosz elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy a tragikus kényszerleszállás körülményeit egy állami bizottság vizsgálja ki. A kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) a történtek miatt büntetőeljárást indított.
Csak 37-en élték túl az Aeroflot utasszállító gépének moszkvai kényszerleszállását – jelentette ki Szvetlana Petrenko, a kiemelt fontosságú balesetek és bűnügyek esetében eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője vasárnap este Moszkvában. Az SSJ-100-as repülőgép 78 főnyi utassal és személyzettel a fedélzetén hajtott végre kényszerleszállást a seremetyjevói repülőtéren vasárnap délután.
A hírügynökségi jelentések szerint az elsődleges feltételezések szerint legvalószínűbb, hogy a tragédiát villámcsapás okozta, de nem kizárt a rövidzárlat lehetősége sem. Az incidens miatt a moszkvai repülőtereken több mint száz járatot késleltettek vagy töröltek.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!