
Fotó: UNRWA/Facebook
Több száz áldozatot követelő légitámadás történt kedden a Gázai övezetben, ahol eddig tisztázatlan körülmények között rakétatámadás ért egy helyi kórházat.
2023. október 17., 22:562023. október 17., 22:56
2023. október 17., 23:512023. október 17., 23:51
A Hamász szélsőséges iszlamista szervezet állítása szerint izraeli légicsapás érte a Khan Yunis városában található al-Ahli kórházat, ahol civilek ezrei keresnek orvosi kezelést vagy menedéket a légitámadások elől. Az épület gyakorlatilag elpusztult – közölte az Euronews hírtelevízió.
A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint az Al-Ahli Arabi Baptista Kórházat érte izraeli légicsapás. A gázai polgári védelem egyik vezetője az al-Dzsazírának azt mondta, hogy több mint 300 ember halt meg.
Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője nem kommentálta az esetet, de azt állította, hogy nem az izraeli légierő okozta a robbanást. Később az IDF azt közölte, hogy a robbanást a Hamász egy sikertelen rakétaindítása okozta. A Times of Israel portál kedd este ugyancsak az izraeli hadseregre hivatkozva azt közölte, hogy a detonációt egy másik gázai szervezet, a Palesztin Iszlamista Dzsihád elhibázott rakétamanővere okozta.
„A hadsereg működési rendszereinek elemzéséből kiderült, hogy ellenséges rakétákat lőttek Izraelre, amelyek elhaladtak a kórháznál a becsapódás idején” – közölték a katonai illetékesek az adatok átvizsgálása és tanulmányozása alapján. Az izraeli külügyminisztérium közzétett olyan felvételeket, amelyeken Izrael felé indított rakéták láthatók a kórház robbanása közben.
A nap folyamán ez a második, halálos áldozatokat követelő légicsapás Gázában. Nem sokkal korábban az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA) arról számolt be, hogy legkevesebb hat halálos áldozata és több tucatnyi sebesültje van az ENSZ egyik gázai iskoláját ért légitámadásnak. Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa arról tájékoztatott az MTI szerint, hogy az al-Maghazi menekülttáborban található iskolájukat érte találat az övezet központi részén.
Lazzarini hozzátette: a sérültek száma valószínűleg emelkedni fog. A főbiztos felháborítónak nevezte az iskola elleni támadást, mert az meglátása szerint jól mutatja, mennyire nem veszik figyelembe a civil lakosság megkímélésének kötelezettségét.
„Gázában már nincs biztonságos hely, még az UNRWA-létesítmények sem azok” – szögezte le. A szervezet közlése szerint az eltalált iskolában legalább négyezer ember keresett menedéket.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!