Hirdetés

Több mint egymilliárd forintot biztosít Budapest külhoni magyar kultúrára és testvértelepülések támogatására

A külhoni magyar közösségek támogatása, identitásuk erősítése és szülőföldön való boldogulásuk elősegítése érdekében több mint 1,3 milliárd forintos kerettel hirdetett meg pályázatokat kedden a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága.

MTI

2018. november 20., 13:162018. november 20., 13:16

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Magyar kultúráért és oktatásért pályázatra 1,1 milliárd forintot különítettek el, míg a testvér-települések kialakítását célzó felhívásra 250 millió forint áll rendelkezésre. Kiemelte: mindkét pályázat letölthető a Bethlen Gábor alapkezelő honlapjáról és a nemzeti regiszterről.

A Magyar kultúráért és oktatásért pályázatról az államtitkár elmondta: egy központi és négy regionális felhívást tettek közzé, a központi keretre 700 millió forint áll rendelkezésre.

Hirdetés

Az erdélyi regionális keret 168 millió forint, a felvidéki 92, a vajdasági 80 millió forint, míg a kárpátaljai 31 millió forint. Emellett Kárpátalja esetében meghívásos pályázatot is közzé tettek 29 millió forintos kerettel – ismertette a nemzetpolitikai államtitkár. A központi pályázat esetén az egy pályázattal elnyerhető összeg 500 ezer és 2,5 millió forint közötti lehet, míg a regionális felhívás esetében 100 ezer és 500 ezer forint között van.

Potápi Árpád reményének adott hangot, hogy idén is számos szervezetet, önkormányzatot tudnak segíteni, tavaly 3000 szervezet tevékenységéhez járultak hozzá. Az államtitkár a testvértelepülési pályázatról közölte: az egy pályázattal elnyerhető összeg 500 ezer és két millió forint közötti. Az államtitkár a magyar-magyar kapcsolatok ápolását, az önkormányzatok, és a civil szervezetek közötti együttműködés erősítését jelölte meg a felhívás céljaként. Hozzátette: tavaly 260 magyarországi település és 300 határon túli település között valósulhattak meg rendezvények.

A kormányzati illetékes kitért arra is, hogy mindkét pályázaton kívül jelentős összegekkel támogattak hasonló célú rendezvényeket és programokat. Jelezte: a héten még két pályázatot terveznek meghirdetni, a diaszpóra szervezeteit, illetve ifjúsági programokat támogatandó. „Ha sikerül gyorsan elbírálni a pályázatokat, akkor a források már a jövő év elejétől rendelkezésre állhatnak” – közölte Potápi Árpád János.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés