Hirdetés

Tizenkét elítéltnek mosta meg a lábát Ferenc pápa nagycsütörtökön

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Kilenc olasz, egy brazíliai, egy elefántcsontparti és egy marokkói rabnak mosta és csókolta meg a lábát Ferenc pápa a Róma közeli Velletri börtönében, ahol az utolsó vacsorára emlékező misét mutatta be csütörtökön.

MTI

2019. április 18., 20:372019. április 18., 20:37

Ferenc pápa a büntetés-végrehajtási intézet színháztermében mutatta be a misét, amelynek során elvégezte a lábmosás szertartását.

A terembe a börtönben büntetését töltő 570 rabnak csak egy része fért be. Amikor Ferenc pápa belépett a terembe hosszú taps fogadta.

Hirdetés

Rögtönzött homíliájában az egyházfő a testvériségről beszélt, azt szorgalmazta, hogy az emberek – a börtönök falain kívül és belül is – egymás „eltaposása” helyett, egymást szolgálják és segítsék.

A pápa kijelentette, a világban azt látni, hogy a nemzetek vezetőit az uralkodás irányítja, de „köztetek nem szabad így lennie: a nagyobb és erősebb segítse a kisebbet!” – hangoztatta Ferenc pápa. Megjegyezte, a püspökök sem a leghatalmasabbak, ellenkezőleg nekik kell a leginkább szolgálni embertársaikat.

Az utolsó vacsorára (coena Domini) emlékező szertartáson

Ferenc pápa 12 elítéltnek mosta meg a lábát, ahogyan Jézus tette tanítványaival.

Ferenc pápa szokása szerint letérdelt a rabok lábához, megmosta és meg is csókolta azt. A lábmosás szertartására kiválasztott elítéltek között volt keresztény és muzulmán, fiatalabb és idősebb is: volt, aki meghatódott és könnyeivel küszködött. Ferenc pápa ritkán szokta megtenni, de most személyesen osztotta ki az ostyát a misén résztvevőknek.

A misén többek között azokért a rabokért is imádkoztak, akik önkezűleg vetettek véget életüknek a rácsok mögött.

A Rómától negyven kilométerre levő Velletri város börtöne a térség egyik legnagyobb és legzsúfoltabb büntetési intézete, valamivel több mint 400 férőhellyel. További háromszázan dolgoznak a börtönben, őrök, pszichológusok és mások. 2013-as pápává választása óta Ferenc pápa ötödik alkalommal végzi a lábmosás szertartását börtönben: már 2013-ban egy Róma közeli fiatalkorúak börtönébe ment Casal del Marmóba, majd 2015-ben a római Rebibbia börtönébe, 2016-ban a Róma közeli Pallianóba, tavaly a Róma központjában levő Regina Coeli-börtönbe.

Míg elődei templomban, paptársaik lábát mosták meg nagycsütörtökön, Ferenc pápa raboknak, betegeknek, menedékkérőknek, férfiaknak és nőknek, keresztényeknek és más vallásúaknak egyaránt.

Ferenc pápa már több börtönt felkeresett nemzetközi utazásai során, gyakran használja azt a pásztorbotot, amelyet rabok faragtak neki, és a Szent Péter-bazilikában a milánói börtönben készített ostyákat használja.

Nagypéntek este a Vatikánnál egy római börtön néhány rabja oszt szét meleg ételt a hajléktalanoknak, olyan ételeket, amelyeket a börtönben készítettek számukra.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés