Hirdetés

Tömegmészárlás Floridában, tizenhét halottat követelt a kicsapott diák iskolai ámokfutása

•  Fotó: BBC

Fotó: BBC

Legkevesebb tizenhét halottja van annak a lövöldözésnek, amely szerdán délután történt a floridai Parkland városka középiskolájában. A kórházakban ápolt sebesültek száma tizenhat.

MTI

2018. február 15., 07:392018. február 15., 07:39

2018. február 15., 07:442018. február 15., 07:44

A tömeggyilkosságot az iskola egyik volt diákja, Nikolaus Cruz követte el. A 19 éves tettest helyi idő szerint délután négy óra körül letartóztatták az iskolától nem messze eső lakásában. Ellenállást nem tanúsított. Scott Israel, a helyileg illetékes, Broward megyei seriff közleményben tudatta, hogy a diákot magaviselete miatt korábban kicsapták az iskolából, ám egyelőre nem tudni, hogy ennek volt-e szerepe tette elkövetésében.

Az első lövések a tanítás végén, helyi idő szerint délután két óra körül dördültek el az iskola bejárata előtt, majd az udvaron, végül az épületben.

Hirdetés

A diákok magukra zárták a tantermeket, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. Az amerikai televíziókban sugárzott légi felvételek tanúsága szerint az iskola udvarán mozdulatlan emberek hevertek, feltételezhetően valamennyien megsebesültek. Az iskolát tucatnyi rendőrautó és egy páncélozott jármű vette körül, az épületben lévő diákokat rendőrségi biztosítás mellett kimenekítették, mivel akkor még nem fogták el a tettest.

Donald Trump elnököt azonnal tájékoztatták a történtekről. Az elnök részvétét fejezte ki és Twitter-bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy egyetlen tanárnak vagy diáknak sem szabad soha úgy éreznie, hogy amerikai iskolában nincs biztonságban. Az elnök folyamatos kapcsolatban állt Rick Scott floridai kormányzóval, aki rögtön a helyszínre utazott.

Robert Runcie, megyei tanfelügyelő a CBS televíziónak adott interjújában „rettenetesnek" mondta a helyzetet. Ő már szerdán délután azt valószínűsítette, hogy az elkövető az iskola egyik jelenlegi vagy volt diákja is lehetett, ugyanakkor leszögezte, hogy az iskola nem kapott fenyegetéseket és a tragédiának semmi előjele nem volt. Az Egyesült Államokban 2013 óta 291 iskolai lövöldözés történt, vagyis átlagosan hetente egyszer dördültek lövések oktatási intézményekben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés