2011. május 03., 13:382011. május 03., 13:38
Ezek a foglyok beszéltek a CIA vallatóinak egy bizonyos futárról, akiről annyit tudtak, hogy bin Laden különösen bízik benne. Négy évbe telt, mire kiderült, hogy a kuvaiti születésű Sejk Abu Ahmedről van szó, és újabb évek kellettek ahhoz, hogy a futár nyomára bukkanjanak. Hírszerző ügynökök a tavalyi év közepén tudták lehallgatni egy olyan beszélgetését mobiltelefonon, amely alapján azonosították lakhelyét, az egymillió dollár költségen, 2005-ben felépült, erődszerű abbotábádi házat.
Az, hogy a futár a házban lakik, idén február közepére vált bizonyossá, mert egybevágóak voltak ez erről szóló, különböző hírszerzési forrásokból származó információk. Ettől kezdődően április végéig Barack Obama amerikai elnök ötször tanácskozott nemzetbiztonsági tanácsával az ügyben, és csak arra koncentráltak, hogy bin Laden is a házban lakik-e, illetve, hogy miként lehetne elfogni vagy megölni.
Egyelőre nem tudni bizonyosan, hogy maga bin Laden mióta élt a házban. Egy meg nem nevezett amerikai hírszerzési tisztségviselő szerint a haditengerészet – amelynek egyik különleges kommandója hajtotta végre a hétfői akciót – tudni véli, hogy a terroristavezér hat éve élt ott, vagyis gyakorlatilag a ház felépülése óta. Ezt támasztja alá, hogy az épület kifejezetten arra alkalmas, hogy egy fontos embernek búvóhelyül szolgáljon.
Azonban több önként adódó és megválaszolatlan kérdés van még az ügyben. Az egyik, hogy tudott éveken át észrevétlenül élni bin Laden egy olyan városban, amelyben katonai akadémia van, és ebből következően hemzseg a katonáktól és a kémektől.
„Erre mondják, hogy éppen csak nem szúrta ki a szemüket” – mondta hétfői sajtóértekezletén John Brennan, Obama terrorelhárítási tanácsadója.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!