
Theresa May
Fotó: Downing Street
Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.
2019. május 24., 12:392019. május 24., 12:39
2019. május 24., 13:552019. május 24., 13:55
Így várhatóan ő fogadja majd az Egyesült Királyság miniszterelnökeként Donald Trump amerikai elnököt, aki június 3-án érkezik Londonba állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként. Downing Street-i hivatala előtt felolvasott, könnyek között befejezett hatperces nyilatkozatában May felidézte, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel.
Mára azonban egyértelművé vált számára, hogy az ország érdekeit az szolgálja a legjobban, ha ezt az erőfeszítést egy új miniszterelnök folytatja. Theresa May hozzátette: a Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási folyamata az ő távozásának időpontja utáni héten kezdődik. Távozását bejelentő nyilatkozatában alig burkolt módon bírálta a parlament kompromisszumképtelenségét a Brexit-megállapodás ügyében.
Kormányának vívmányai között említette, hogy sikerült leszorítani a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság után örökölt, békeidőben példátlan, a hazai össztermék (GDP) 10 százalékát meghaladó államháztartási hiányt. Jól érzékelhető békülékenységi gesztusként elismeréssel szólt arról az erőfeszítésről, amelyet George Osborne volt pénzügyminiszter fejtett ki az államháztartási konszolidáció érdekében. Theresa May kiemelte, hogy – Margaret Thatcher után – ő az Egyesült Királyság „második, de bizonyosan nem az utolsó” női miniszterelnöke.Beszéde végére érve, könnyeivel küszködve kijelentette: nem távozik rossz érzésekkel a kormányfői posztról, inkább rendkívüli hálával nyugtázza, hogy szolgálhatta szeretett országát.
Theresa May pénteki bejelentése nem meglepetés, közeli távozása már az elmúlt hetekben konszenzusos várakozás volt, csak az időpont volt kérdéses. A miniszterelnök lemondása végett kifejtett nyomás folyamatos erősödését jelezte, hogy a héten lemondott Andrea Leadsom, az alsóház vezetője, aki e minőségében addig a Konzervatív Párt frakcióvezetőjéhez hasonlatos tisztségű, az alsóházi ügymenet irányításáért felelős magas rangú kabinettag volt. Leadsom, a tory frakció keményvonalas Brexit-táborának prominens képviselője Theresa Maynek küldött levelében azzal indokolta távozását, hogy megítélése szerint a kormány Brexit-politikájával immár nem teljesíthető a brit EU-tagságról 2016-ban tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – népszavazás döntése. Andrea Leadsom levele szerint az újabb népszavazás lehetősége veszélyes mértékben megosztó lenne, és kockára tenné az Egyesült Királyságot alkotó nemzetek unióját.
A Brexit-feltételrendszer jogszabályba iktatását célzó, Theresa May által e héten ismertetett törvénytervezet előírta volna, hogy a képviselők szavazhassanak a második referendumról, abban az esetben, ha a parlament ratifikálja az EU-val novemberben elért, az alsóház által eddig háromszor elutasított kilépési megállapodást. Egyöntetű értékelések szerint May ezzel az ellenzék legnagyobb ereje, a Munkáspárt EU-párti képviselőit igyekezett volna megnyerni a Brexit-megállapodás parlamenti támogatásának. E záradékkal szemben azonban rendkívüli ellenállás bontakozott ki, nem csupán a tory pártcsoport keményvonalas Brexit-táborában, de még a kabinet és a konzervatív frakció mérsékelt, a kormányfővel szövetséges tagjai körében is, és egybehangzó értékelések szerint ez volt a végső tényező abban, hogy a Konzervatív Párt frakciója végül kikényszerítette May távozását a párt és a kormány éléről.
Theresa Mayt a 2016-os EU-népszavazás után választották a Konzervatív Párt vezetőjévé és így a kormány élére. Elődje, David Cameron, aki a bennmaradásért kampányolt, a kilépést pártolók győzelme után lemondott. A várhatóan június második hetében kezdődő utódválasztási folyamat első szakaszában az alsóházi konzervatív frakció többfordulós – jó eséllyel hetekig tartó – szavazássorozattal két lehetséges jelöltre szűkíti az indulók listáját, egy-egy jelöltet kiejtve minden egyes fordulóban. Ha az utolsó forduló után versenyben maradt két jelölt egyike sem lép vissza, a Konzervatív Párt 124 ezer regisztrált tagja választhatja meg közülük postai szavazással a párt új vezetőjét, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz.
A potenciális jelöltként számon tartott lehetséges utódok között szerepel Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor zászlóvivője – aki a felmérések szerint a legnépszerűbb a párttagság körében –, valamint Michael Gove környezetvédelmi miniszter, Amber Rudd munkaügyi miniszter, Sajid Javid belügyminiszter, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter, Jeremy Hunt külügyminiszter és Penny Mordaunt védelmi miniszter.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!