Hirdetés

Tétovázással vádolják a kormánypártok a Fideszt

További nyilatkozatháború és borúlátó jóslatok a Magyar Gárdával kapcsolatban Szinte szünet nélkül követik egymást az anyaországban a Magyar Gárdával kapcsolatos nyilatkozatok. A politikai tömörülések vezetői, élükön az ellenzéki Fidesz–MPP-vel elsősorban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a pártokhoz intézett felszólítására reagálnak,

2007. augusztus 31., 00:002007. augusztus 31., 00:00

amely azt kéri, hogy határolódjanak el a Magyar Gárdát életre hívó Jobbiktól és magától az alakulattól. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint ez rossz kifejezés ebben a helyzetben. A témában tartott sajtótájékoztatón újságírónak válaszolva a Fidesz-vezető érdekes érveléssel szolgált: „igen, ez rossz kifejezés, öntől is el vagyok határolódva, mint látja. Ugyanis ön ön, én meg én vagyok. A Magyar Gárda az, mi meg itt vagyunk”. Orbán szerint az egyetlen megoldása a helyzetnek az, ha a kormány távozik.
Teleki László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) roma származású képviselője, korábbi romaügyekért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának összehívását sürgette. „Rémisztő volt azt látni, hogy azok, akiknek a szava ilyen helyzetben sokat számít vagy számítana, kétértelműen fogalmaztak, vagy egyszerűen hallgattak” – vélte Teleki.
A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) az ügyben kiadott nyilatkozatában a Magyar Gárda színre lépését a magyar önvédelemre nézve roppant káros blöffnek minősíti. A mindent felülmúló sajtónyilvánosság, amelyet Magyar Gárda kapott, a kormány háttérben meghúzódó szervezési munkájára utal – olvasható még a közleményben.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szóvivője, Kerék-Bárczy Szabolcs szerint megalakulása után rövid idővel bebizonyosodott, hogy a Magyar Gárda Magyarország ellensége, hiszen az állítólag önvédelmi célokkal létrejött szervezet már  a szomszédos országokkal is vitát gerjesztett.
A magyar kormány tagjai a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón egyenként felszólalva határolódtak el a Magyar Gárdától. Emellett a szocialisták és a szabad demokraták több képviselője is kritikákkal illette a Fideszt. Kóka János, az SZDSZ elnöke szerint ha a Fidesz legfelső szinten nem szánja rá magát a szélsőjobboldal eszméinek és képviselőinek megtagadására, akkor bátorítják azokat, akik az alkotmányosság és az emberi méltóság határait túllépik. A magyarországi egyházak közül eddig az evangélikus határolódott el.

Ízléstelen fotómontázs az államtitkárról

Az auschwitzi haláltábor bejárata előtt rózsaszín háromszöggel a mellén ábrázolták a Lánchíd Rádió internetes honlapján megjelent fotómontázson Szetey Gábort, a magyar Miniszterelnöki hivatal személyügyi államtitkárát. A kormányfő a fotómontázst ocsmányságnak és gazemberségnek nevezte. Az „alkotást” még aznap eltávolították az oldalról. A fotómontázsról a Lánchíd Rádió Online később azt közölte: a kép megengedhetetlen és sértő módon ábrázolja Szetey Gábort. A képet eltávolították, az internetes oldal főszerkesztőjét, Pásztor Zoltánt és ügyeletes szerkesztőjét, Veress Gabriellát a munkáltató azonnali hatálylyal, rendkívüli felmondással elbocsátotta. A Lánchíd Rádió tulajdonosai és vezetői elítélték a történteket, elnézést kértek az államtitkártól. Az elbocsátott ügyeletes szerkesztő, Veress Gabriella az önkormányzati választásokon a Fidesz kompenzációs listáján jutott be a pesterzsébeti képviselő-testületbe. A XX. kerületi önkormányzati képviselő szerdán lemondott mandátumáról. Veress Gabriella a Fidelitasból is kilépett.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés