
Peredre cserélték a felvidéki település helységnévtábláján a hivatalos szlovák Tesedíkovó feliratot vasárnap a Kétnyelvű Dél-Szlovákia civil aktivistái - közölte a szervezet hétfőn.
2013. október 28., 18:462013. október 28., 18:46
2013. október 28., 18:462013. október 28., 18:46
A jelentős többségében magyarok lakta településen tavaly tavasszal népszavazáson döntöttek arról, hogy az 1948-ban a kommunista közigazgatás által Tesedíkovóra átnevezett város hivatalos neve ismét a történelmi magyar megnevezés, a Pered legyen, ám a névváltoztatásra mégsem kerülhetett sor, mivel azt a szlovák kormány két héttel ezelőtt elutasította. A döntés - amelyet azzal indokolt a kormány, hogy a névváltoztatás álláspontjuk szerint sértené a településekről és az államnyelvről szóló törvényt - negatív reakciók sorát váltotta ki, főként felvidéki magyar szervezetek részéről.
Borsányi Gyula, a településnek a Magyar Közösség Pártja (MKP) listáján megválasztott polgármestere a népakarat lábbal tiprásának nevezte a döntést, és kilátásba helyezte, hogy nemzetközi fórumokhoz fordul jogorvoslatért. A Pered megnevezés visszaállítása mellett szlovák ellenzéki pártok és a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt közös közleményben foglaltak állást. Azt állították: nem helytálló a kormány érvelése, hogy a település azért nem kaphatja vissza történelmi nevét, mert a Pered magyar név, véleményük szerint ugyanis a megnevezés szláv eredetű, a Nagymorva birodalom fejedelmének, Svatopluknak a fiára (Predeslav) utal.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
szóljon hozzá!