
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
A német rendőrség lehetséges terrortámadás előkészületei miatt őrizetbe vett egy, az Iszlám Állam iszlamista terrorszervezettel szimpatizáló, libanoni származású testvérpárt és feltételezett bűntársukat – jelentette be kedden a német ügyészség és a rendőrség.
2024. december 10., 15:212024. december 10., 15:21
A közlemények szerint a két testvért, egy 15 kamaszfiút és egy 20 éves férfit Mannheimben, 22 éves bűntársukat, egy németországi török férfit pedig Hessen tartományban tartóztatták le még vasárnap.
amelyhez egyebek között már egy gépkarabélyt és lőszereket is beszereztek. A lőfegyvert, továbbá egy símaszkot, egy golyóálló mellényt, több kést és mobiltelefonokat a vasárnap szintén őrizetbe vett 22 éves férfi otthonában találták meg – áll a közleményben.
azt azonban nem közölték, hogy a lehetséges terrortámadásnak létezett-e konkrét terve vagy célpontja Németországban.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.
szóljon hozzá!