
Harminchétre nőtt az Ankara belvárosában vasárnap végrehajtott robbantásos merénylet halálos áldozatainak száma – közölte Mehmet Müezzinoglu török egészségügyi miniszter hétfőn. Eközben a hadsereg légicsapásokat hajtott végre a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szakadár szervezet észak-iraki állásai ellen.
2016. március 14., 12:362016. március 14., 12:36
2016. március 14., 13:562016. március 14., 13:56
Az egészségügyi miniszter elmondta, a merénylet 125 sebesültjéből még 71 embert ápolnak kórházban, közülük 15-nek súlyos az állapota.
Tavaly október óta ez már a harmadik merénylet, amely a török fővárosban történt. A robbanószerrel megrakott gépkocsit a város központjában lévő Kizilay tér mellett repítette levegőbe egy öngyilkos merénylő.
A Dogan török hírügynökség jelentése szerint a robbanószerrel megtömött autó akkor robbant fel, amikor a tér egyik buszmegállójában hátulról belerohant az egyik buszba.
A detonáció olyan hatalmas erejű volt, hogy két és fél kilométerre is hallották és látták a helyszín felett gomolygó füstöt. A helyszínre sok tűzoltót és mentőt vezényeltek. A teret a hatóság lezárta attól tartva, hogy második robbanás követheti az elsőt.
Ahmet Davutoglu török miniszterelnök az eseményt követően rendkívül ülésre hívta össze a biztonsági tanácsot. A mostani merényletet az előzővel ellentétben ugyan nem a város kormányzati negyedében hajtották végre, hanem az egyik legforgalmasabb ankarai bevásárlóközpont közvetlen közelében, a robbantás így is mindössze 300 méterre történt a belügyminisztérium épületétől.
Az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége a török kormányra hivatkozva éppen két nappal ezelőtt adott ki egy figyelmeztetést, miszerint terrortámadás történhet a török főváros központjában. A nagykövetség ezért arra kérte az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék az esetleges terrortámadás környékét is.
Még nincs egy hónapja, hogy 29-an meghaltak, 81-en pedig megsebesültek Ankarában egy robbantásos merényletben, amelynek elkövetését a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szervezethez köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű csoport vállalta magára. Az első nyomok azt sugallják, hogy a PKK vagy egy hozzá kapcsolódó csoport követte el a vasárnapi terrortámadást – mondta egy biztonsági tiszt.
A törökországi kurd kisebbség érdekeit is képviselő Népi Demokratikus Párt (HDP) közleményben ítélte el a vasárnapi öngyilkos merényletet, és mély együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A HDP-t megnyilatkozása azért fontos, mert a pártot gyakran azzal vádolják, hogy Kurdisztáni Munkáspárt politikai szárnya. A párt ezt tagadja.
A magyar követségtől egy kilométerre történt a robbantás, a munkatársak jól vannak – mondta szintén az M1 Híradóban Menczer Tamás, a Külügyminisztérium sajtófőnöke.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
szóljon hozzá!