Hirdetés

Tanácskozást kezdtek a NATO-országok védelmi miniszterei

A líbiai katonai műveletek remélhetőleg közeli befejezéséről, az afganisztáni átmenetről, a koszovói helyzet alakulásáról, illetve a gazdasági kényszer diktálta takarékosság mellett a katonai kapacitások ésszerű fejlesztéséről tárgyalnak a NATO-országok védelmi miniszterei, akik szerda délután kezdték meg kétnapos brüsszeli értekezletüket.

2011. október 05., 15:082011. október 05., 15:08

Leon Panetta, az új amerikai védelmi miniszter, aki ebben a hivatali minőségében most először találkozik az Egyesült Államok európai partnereivel, brüsszeli érkezése után tett nyilatkozatában óvott attól, hogy a túlzott spórolás következtében pénzügyi értelemben „kiüresedjen” az atlanti szövetség.

Panettától is elhangzott az amerikai védelmi miniszterek szokásos érvelése azzal kapcsolatban, hogy az európai NATO-országok túl kevés anyagi áldozatot vállalnak a közös védelmi feladatokból, túl nagy teher hárul az Egyesült Államokra. Elődjénél, Robert Gatesnél valamivel árnyaltabb hangnemet ütött meg azonban, amikor megjegyezte: az lenne ugyan az ideális, ha a tagországok fenntartanák a védelmi költségvetési szintet, de tudja, hogy a pénzügyi válság körülményei közt ez nem valószínű. Ezért - tette hozzá - létfontosságú a védelmi kiadások összehangolása, a korlátozott források lehető leghatékonyabb felhasználása.

Panetta szavai abban is hangsúlyeltolódást mutattak Gateshez képest, hogy míg a Pentagon előző vezetője keményen bírálta azokat a NATO-tagországokat, amelyek elzárkóztak a líbiai misszióban való tevékeny részvételtől, addig az új amerikai miniszter inkább egyes kisebb szövetséges országok Líbiával kapcsolatban mutatott teljesítményét méltatta. „Dánia, Norvégia és Belgium együttesen ugyanannyi célpontot semmisített meg, mint Franciaország” - mondta.

Líbiával kapcsolatban egyébként a NATO-ban általános a vélemény, hogy az ottani lakosság megvédését célzó - ENSZ-felhatalmazáson alapuló - katonai műveletek hamarosan befejeződhetnek.

A védelmi miniszterek a brüsszeli tanácskozáson áttekintik az afganisztáni helyzetet is. A NATO vezette nemzetközi erő, az ISAF 2014-ig át akarja adni az ország biztonságáért viselt felelősséget az afgán fegyveres erőknek, és attól fogva inkább már csak kiképzési, tanácsadói szerepkört akar ellátni. Az afganisztáni belső megbékélési folyamatot azonban erősen hátravetette, hogy szeptember 20-án önmagát a tálibok küldöttjének kiadó öngyilkos merénylő Kabulban megölte a tálibokkal tárgyalásokat folytató Burhanuddin Rabbani volt afgán elnököt.

A koszovói helyzet megvitatása annak nyomán került fel a napirendre, hogy szeptember 27-én fegyveres incidens történt a NATO vezette KFOR-erők és az észak-koszovói szerb lakosok között a szerb-koszovói határvidéken. A koszovói feszültség kiéleződése miatt a NATO - brüsszeli diplomáciai források szerint - egyelőre elhalasztja a KFOR további létszámcsökkentési fázisának bejelentését.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés