Hirdetés

Tálib offenzíva áldozatokkal

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Súlyos összecsapások zajlottak Afganisztánban Régen tapasztalt hevességű harcok folynak Afganisztán déli felében, s ezek következtében 24 óra alatt 105 ember esett el.

Gazda Árpád

2006. május 19., 00:002006. május 19., 00:00

A legsúlyosabb összecsapások Hilmend és Kandahár tartományban voltak. Az előbbiben több száz tálib harcos megpróbálta elfoglalni a Musza Kala városban lévő rendőrségi és kormányzati központot, s az ostrom mintegy kilenc órán át tartott. A támadást visszaverték, és a belügyminisztérium szerint mintegy negyven tálib esett el. A hatóságok vesztesége 13 fő volt. Ugyancsak harcok dúltak Kandahár tartományban is, ahol az afgán erők és az országban állomásozó koalíció katonái 18 tálibot öltek meg. Életét vesztette azonban egy kanadai katonanő is, az első kanadai, aki harci körülmények között esett el a második világháború óta, bár egy amerikai katonai szóvivő szerint öngyilkos merénylő robbantásának esett áldozatul. A katona halálát nem sokkal azután jelentették be, hogy a kanadai parlament 2009-ig meghosszabbította az afganisztáni katonai misszió mandátumát. A mintegy 2300 fős kanadai kontingens többsége éppen Kandahárban állomásozik. A tartományban egy másik összecsapás is volt, amelyben a légierőt is bevetették a szövetségesek. Ott állítólag 27 ellenséges harcos esett el. Közben a kabuli amerikai nagykövetség bejelentette, hogy Herátban öngyilkos merénylet áldozata lett egy amerikai állampolgár, a külügyminisztérium kábítószer-ellenes nemzetközi osztályának munkatársa, aki az afgán rendőrség kiképzésében vett részt. Más merényletekben további civilek és rendőrök vesztették életüket. A harcok hevessége a jelentések szerint a 2001-es amerikai invázió időszakát idézi fel. Ennek okát abban látják, hogy a szövetségesek ki akarják terjeszteni ellenőrzésüket a déli országrészre is, és eközben fokozódó nyomást gyakorolnak a tálibokra. Főleg amerikai, kanadai, brit és holland katonák vonulnak dél felé az afgán hadsereggel együtt. Hírösszefoglaló

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés