2007. augusztus 09., 00:002007. augusztus 09., 00:00
A politikus felhívta a figyelmet az idén tavasszal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére született zéró tolerancia kiáltványra, amelyet valamennyi fideszes parlamenti képviselő – köztük Orbán Viktor pártelnök – aláírt. A FIB elnöke kitért arra, hogy a tavalyi önkormányzati választásokon 79 jelölt indult a Fidesz és a Jobbik támogatásával. A szocialista politikus szélsőjobboldali veszélyt lát a Magyar Gárda létrehozásában, amely álláspontja szerint deklaráltan félkatonai, a nemzeti elkötelezettségű és szélsőjobboldali fiatalokat megcélzó szervezet, amelyet a Jobbik a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlésével és a magyar fiatalság honvédelemre való alkalmatlanságával indokolt.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője leszögezte: a Fidesz megalakulása óta kiáll az alkotmányos jogok érvényesülése, így az egyesülési jog szabad gyakorlása mellett is. Hozzátette: ha az egyesülési joggal élő állampolgárok vagy szervezetek olyan tevékenységet folytatnak, amellyel veszélyeztetik mások jogát, szabadságát vagy jogos érdekeit, akkor az erre hivatott szerveknek, a rendőrségnek, a bíróságnak, az ügyészségnek vagy a nemzetbiztonsági szakszolgálatoknak kötelességük fellépni, és nem politikai pártoknak. Megjegyezte: remélik, hogy az MSZP már tisztázta kapcsolatát azokkal a néha egyenruhát is viselő és éleslőfegyverrel is rendelkező őrző-védő cégekkel, amelyek kormányzati ingatlanokat, minisztériumi épületeket védenek.
Vona Gábor, a Jobbik és a nemrégiben bejegyzett Magyar Gárda Egyesület elnöke közölte: a szervezet egyebek mellett rend- és polgárvédelmi feladatokat kíván ellátni, a lelki és szellemi felkészülésen túl a fizikai képzést is fontosnak tartja. A Magyar Gárda augusztus 25-én tesz esküt: a Jobbik kezdeményezésére 56 fő bújik árpádsávos címeres fekete egyenruhába, hogy biztosítsa a magyarság önvédelmét. Köszöntésük: Szebb jövőt!
MTI
Tiltakozik a Mazsihisz
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint a radikális erők megkezdték a felkészülést a fegyveres erőszakra, ami egyaránt veszélyezteti az ország közrendjét és a magyarországi zsidóság nyugalmát. „A Mazsihisz a magyar társadalom többségéhez hasonlóan értetlenül áll azelőtt, hogy a Jobbik néven bejegyzett párt (...), nemrégen Magyar Gárda elnevezéssel felfegyverkezett harci alakulatot hozott létre, amelynek egyenruhája a megtévesztésig hasonlít” az 1940-es évek fasiszta mozgalmainak öltözékéhez – áll a közleményben. A szövetség szerint a harci alakulat létrehozása egyenes folytatása a múlt év őszén kezdődött szélsőjobboldali mozgalmak tevékenységének, amelyek utcai tüntetéseiken folyamatosan zsidóellenes nézeteket hangoztattak.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.