2011. augusztus 04., 08:412011. augusztus 04., 08:41
A kormányerők vasárnap támadták meg a 700 ezer lakosú várost, aznap száz, hétfőn legalább négy polgári személy halt meg. A Muzulmán Testvériség 1982-es felkelése óta, amelyet 20 ezer ember halálával járó véres megtorlás követett, Hama a rendszer elleni harc jelképe lett Szíriában.
Közben ismét konkrét eredmény nélkül ért véget az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) a szíriai helyzettel foglalkozó ülése kedden, immár a második egymást követő napon: a tagállamok továbbra sem jutottak közös nevezőre a Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere ellen kirobbant tüntetések véres elfojtásáról. A világszervezet New York-i székházában tartott tanácskozáson történt ugyan előrelépés, de továbbra is vannak ellentétek.
A BT-tagállamok ENSZ-képviselői konzultáltak kormányaikkal, majd tegnap ismét összeültek. A BT Németország kérésére ült össze. Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Portugália a tüntetések véres elfojtását elítélő határozatot akar elfogadtatni, amit az Egyesült Államok is támogat. Oroszország és Kína – Brazília, India és Dél-Afrika egyetértésével – azzal fenyegetőzött, hogy megvétóz egy ilyen határozatot. Dühösek ugyanis amiatt, hogy a NATO a Líbiáról elfogadott BT-határozatokkal igazolja a Moammer el-Kadhafi hadi gépezete ellen indított légicsapásokat. Attól tartanak, hogy egy Szíriáról szóló határozat megnyitja az utat a fegyveres beavatkozásra, amit európai politikusok és a NATO hétfőn vehemensen cáfolt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!