Hirdetés

Szimpátiarendezvényt tartottak Budapesten a székely szabadság napja alkalmából

Dabis Attila: „Ha mi nem törődünk a saját megmaradásunkkal, mások boldogan átlépnek majd felettünk” •  Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Dabis Attila: „Ha mi nem törődünk a saját megmaradásunkkal, mások boldogan átlépnek majd felettünk”

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az erdélyi székely szabadság napjának szimpátiarendezvényét tartották meg kedden Budapesten, a Hősök terén a Székelyföldért Társaság szervezésében.

MTI

2020. március 11., 08:182020. március 11., 08:18

Az eseményen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta, hogy újabb lendületet akarnak adni a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésnek, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) indított el. Fogytán az idő az egymillió aláírás összegyűjtéséhez – hangoztatta.

Ünnepelni jöttek, mert egy éve az SZNT „legyőzte” az Európai Bizottságot a jog eszközével

Hirdetés

– mondta, arra utalva, hogy hatévi pereskedés után sikerült elindítani a kezdeményezést.

Németh Zsolt kijelentette, az aláírásgyűjtés arról szól, hogy az Európai Unió (EU) „ne olvassza be” a nemzeti régiókat, ne számolja fel a kulturális sokszínűséget. Ne járuljon hozzá anyagilag ahhoz, hogy a régiók elveszítsék a sajátosságaikat.

A fideszes képviselő arról is beszélt, hogy

a kezdeményezés támogatásában konszenzus van, ami említésre méltó a magyar politikában.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szomorúnak nevezte, hogy Marosvásárhelyen nem lehetett megtartani a székely szabadság napját. Ez ugyanakkor emeli a budapesti esemény jelentőségét – vélekedett. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes politikusok a magyarok elleni uszítással akarnak érvényesülni. Az ilyen ügyekben „nem annyira érzékeny az európai politikai elit” – jegyezte meg Keresztes László Lóránt. Bár az aláírásgyűjtés nem áll jól, „meg tudjuk csinálni”, hogy összejöjjön az egymillió szignó – jelentette ki az LMP-s képviselő.

Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja azt hangoztatta, hogy Székelyföld autonómiája sem Románia területi egységét, sem állami szuverenitását nem sérti, és nincs ellentétben a román alkotmánnyal sem.

A területi autonómia azt jelenti, hogy Székelyföld őshonos lakossága az ott élők érdekében átveszi a központi államtól a helyi közügyekről szóló döntések meghozatalának jogát, a felelősséggel együtt

– tette hozzá.

Úgy fogalmazott, hogy a román fél száz éve szabotálja az érdemi párbeszédet az autonómiáról.
Románia évtizedek óta szándékosan kevesebb fejlesztési forrást juttat a magyarok lakta térségeknek – jegyezte meg.

Az idei székely szabadság napjának kiemelkedő témája a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés – mutatott rá Dabis Attila, hangsúlyozva, hogy már csupán két hónap maradt a szükséges aláírások összegyűjtésére.

Idézet
Csak rajtunk múlik, mit kezdünk ezzel az idővel. (...) Ha mi nem törődünk a saját megmaradásunkkal, mások boldogan átlépnek majd felettünk”

– jelentette ki az SZNT külügyi megbízottja.

A rendezvényen néhány százan vettek részt. A tömegben sok székely zászlót lehetett látni, köztük néhány kifejezetten nagyot is. A szimpatizánsok többsége egy hosszú székely lobogó két oldalán állt, és azt tartotta végig az esemény alatt. A színpadra kifeszített molinón az „Autonómiát Székelyföldnek!” feliratot lehetett olvasni.

A résztvevők a magyar és a székely himnuszt egyaránt elénekelték, az esemény végén pedig mécseseket gyújtottak.

Az SZNT a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett megszorítások miatt lemondott a marosvásárhelyi megemlékezésről és felvonulásról, de a Sepsiszéki Székely Tanács sepsiszentgyörgyi rendezvényét – amelyen mintegy kétszázötvenen vettek részt – engedélyezte a polgármesteri hivatal. Ott olvasták fel a rendezvény kiáltványát, amelyet Izsák Balázs, az SZNT elnöke jegyzett. A dokumentum szerint Románia kormányát súlyos felelősség terheli Székelyföld mesterséges elszegényítéséért, amelyhez tizenhárom éve uniós eszközöket is igénybe vesz.

korábban írtuk

Székely szabadság napja a bukaresti parlamentben és a szentgyörgyi turulszobornál
Székely szabadság napja a bukaresti parlamentben és a szentgyörgyi turulszobornál

Románia kormánya hagyjon fel „Székelyföld erőltetett és mesterséges elszegényítésével”, engedjék szabadon a „székely terrorper” elítéltjeit, létesüljön magyar kar a marosvásárhelyi orvosin, állítsák helyre az úzvölgyi katonatemetőt, Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogk&am

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és idén május 7-éig egymillió szignó szükséges legalább hét tagállamból, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló EU-s kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés