Szili Katalin Kolozsváron emlékezik október 20-án

Hírösszefoglaló • Szili Katalin, a magyar Országgyûlés elnöke október 20-án részt vesz az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezendõ erdélyi központi ünnepségen, amelyet a Kolozsvári Magyar Operában tartanak. Értesüléseink szerint Szili Katalint október 23-án az érmelléki ’56-os emlékmû felavatására is várják, az Országgyûlés sajtóirodája azonban lapunknak tegnap nem tudta megerõsíteni ezt az információt. Eddig ötvenhat magas rangú külföldi vendég jelezte, hogy részt vesz a magyarországi október 23-i rendezvényeken – közölte Danks Emese kormányszóvivõ. Traian Bãsescu államfõ indiai utazása miatt nem vesz részt a megemlékezésen, habár korábban jelezte részvételi szándékát, az államfõ október 22-én Sólyom László köztársasági elnökkel találkozott volna. Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfõ viszont jelen lesz az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából szervezendõ ünnepségeken. Belpolitikai elfoglaltságra hivatkozva a francia miniszterelnök sem vesz részt az október 23-i megemlékezéseken, helyette az Európa-ügyi miniszter képviseli Franciaországot a magyar nemzeti ünnepen. A magyar forradalom 50. évfordulójáról egyébként világszerte megemlékeznek. Róma fõpolgármester-helyettese a római magyar nagykövet jelenlétében megkoszorúzta tegnap az 1956-os magyar menekült diákok volt kollégiuma épületének falán elhelyezett emléktáblát. Az évforduló központi rendezvényére a római Sapienza Tudományegyetem és az olasz szenátus közös szervezésében kerül sor november 7-én. ----------

Gazda Árpád

2006. október 18., 00:002006. október 18., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök