Szijjártó Péter szerint erkölcstelen és tisztességtelen mindenkivel ünnepeltetni a román centenáriumot

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Jean-Claude Juncker az elmúlt négy és fél évben bebizonyította, hogy alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.

MTI

2018. október 30., 10:492018. október 30., 10:49

A tárcavezető arra reagált, hogy a román külügyminisztérium üdvözölte Jean-Claude Juncker december elsejével – Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi ünnepségével – kapcsolatos állásfoglalását, ugyanakkor aggodalmának adott hangot a „budapesti hatóságok retorikája” miatt.

korábban írtuk

Centenárium: a román külügy üdvözli Juncker kijelentését, és elítéli a magyar politikusok Krónikának adott nyilatkozatait
Centenárium: a román külügy üdvözli Juncker kijelentését, és elítéli a magyar politikusok Krónikának adott nyilatkozatait

A román külügyminisztérium üdvözli Jean-Claude Juncker december elsejével – Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi ünnepségével – kapcsolatos állásfoglalását, ugyanakkor aggodalmának ad hangot a „budapesti hatóságok retorikája” miatt.

Az Európai Bizottság elnöke a nagy román egyesülés napját egész Európa ünnepének nevezte.

Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban kifejtette: Junckernek Európa egységét kellett volna megtestesítenie, „de erre soha nem volt képes, sem a Brexitnél, sem a migrációnál, sem a román nemzeti ünnepnél”.

A külügyminiszter hangsúlyozta: „Európa akkor lesz erős és egységes, ha elfogadjuk, hogy bizonyos történelmi dátumok egyeseknek örömöt jelentenek, másoknak viszont fájdalmat”. „Az is fontos lenne, hogy azoktól, akik szomorúan emlékeznek egy eseményre, ne várják el, hogy örüljenek, az ilyen elvárás ugyanis erkölcstelen és tisztességtelen” – fogalmazott Szijjártó Péter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

„Csendes volt és visszahúzódó” – ismerősei jellemezték Charlie Kirk gyilkosát

Tyler Robinson, Charlie Kirk konzervatív aktivista gyilkosa Utah államban egy külvárosában nőtt fel, és ígéretes pálya előtt állt: szoros kötelékek fűzték családjához, jól teljesített a teszteken, és a megosztott bejegyzések szerint 4,0-s átlagot ért el.

„Csendes volt és visszahúzódó” – ismerősei jellemezték Charlie Kirk gyilkosát
2025. szeptember 13., szombat

Kiállt Washington és az európai szövetségesek Lengyelország mellett az ENSZ-ben

Az Egyesült Államok és az európai szövetségesek kiálltak Lengyelország mellett az ENSZ Biztonsági Tanácsának New York-i rendkívüli ülésén pénteken, amelyen az orosz drónok általi szerdai légtérsértést vitatták meg.

Kiállt Washington és az európai szövetségesek Lengyelország mellett az ENSZ-ben
2025. szeptember 12., péntek

A NATO új műveletet indít keleti szárnya megerősítésére

A NATO keleti szárnyának védelme elsőrendű fontosságú, ezért elindítjuk a Keleti Őrszem (Eastern Sentry) műveletet, amely tovább erősíti e régió védelmi helyzetét – jelentette ki a NATO-főtitkár pénteken Brüsszelben.

A NATO új műveletet indít keleti szárnya megerősítésére
2025. szeptember 12., péntek

Üzeneteket írt a töltényekre a Charlie Kirk-gyilkosság gyanúsítottja, Tyler Robinson

A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként – az elfogás körülményeiről sajtótájékoztatón számoltak be a hatóságok és Utah állam vezetői helyi idő szerint pénteken reggel.

Üzeneteket írt a töltényekre a Charlie Kirk-gyilkosság gyanúsítottja, Tyler Robinson
2025. szeptember 12., péntek

Elfogták az amerikai aktivista feltételezett gyilkosát, Trump halálbüntetéssel sújtaná

Őrizetbe vették az amerikai hatóságok a Charlie Kirk meggyilkolásával gyanúsított férfit. A hírt maga Donald Trump elnök jelentette be, aki szerint a férfit előállították.

Elfogták az amerikai aktivista feltételezett gyilkosát, Trump halálbüntetéssel sújtaná
2025. szeptember 12., péntek

Tusk: nem tévedésből hatoltak be az orosz drónok a lengyel légtérbe

Nem volt tévedés a Lengyelországgal szembeni dróntámadás – írta Donald Tusk lengyel kormányfő pénteken az X-en, Donald Trump amerikai elnök előző napi kijelentésére reagálva.

Tusk: nem tévedésből hatoltak be az orosz drónok a lengyel légtérbe
2025. szeptember 12., péntek

Kijevbe utazott Harry herceg

Kijevbe utazott Harry sussexi herceg. Szóvivőjének pénteki tájékoztatása szerint a brit uralkodó fia az ukrán kormány meghívásának tesz eleget, és ukrán háborús sebesültek rehabilitációjáról tárgyal.

Kijevbe utazott Harry herceg
Kijevbe utazott Harry herceg
2025. szeptember 12., péntek

Kijevbe utazott Harry herceg

2025. szeptember 12., péntek

Benjámin Netanjahu: nem lesz palesztin állam

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön aláírta azt a megállapodást, amely előremozdítja a vitatott települési terjeszkedési tervet, amely átszeli a palesztinok által államukhoz igényelt területeket.

Benjámin Netanjahu: nem lesz palesztin állam
Benjámin Netanjahu: nem lesz palesztin állam
2025. szeptember 12., péntek

Benjámin Netanjahu: nem lesz palesztin állam

2025. szeptember 12., péntek

NATO-támogatást kap Lengyelország az esetleges újabb orosz támadások kivédésére

Több NATO-tagállam is csapatokat, tüzérséget és légvédelmi rendszereket küld a keleti szárny védelmére, miután Lengyelország szerint Oroszország példátlan módon drónokkal sértette meg a légterét.

NATO-támogatást kap Lengyelország az esetleges újabb orosz támadások kivédésére
2025. szeptember 12., péntek

Trump: Kirk haláláért a radikális baloldal felelős, amelyet le kell győzni, de békés eszközökkel

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a „baloldali radikálisokat” bírálta Charlie Kirk politikai aktivista meggyilkolása után, de arra buzdította támogatóit, hogy kövessék a békés utat.

Trump: Kirk haláláért a radikális baloldal felelős, amelyet le kell győzni, de békés eszközökkel