Hirdetés

Szijjártó: ha indokolt, már másnap megépül a kerítés a román határon

Magyarország kész „már másnap" kerítést építeni romániai határán, ha a migránsok Horvátország helyett arra vennék az irányt – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.

Hírösszefoglaló

2016. január 20., 14:452016. január 20., 14:45

Szijjártó rámutatott, hogy Európa déli határai még mindig tágra nyitva állnak a közel-keleti és az afrikai migránsok százezreinek folytatódó beáramlása előtt, ami kétségeket vet fel a nyitott belső európai uniós határok schengeni rendszerének jövőjével kapcsolatban.

A tárcavezető szerint több tízezer rendőrből és katonából álló közös európai erővel kellene megállítani a migránsok áradatát Görögország hosszú tengeri határánál. „Ha nem lenne tragikus (a helyzet), nevetnék, amikor az európai tisztségviselőket arról hallom nyilatkozni, hogy a Frontex (az Európai Unió határőrizeti ügynöksége) több száz tisztje lenne a megoldás – nem ez a helyzet” – idézte a Reuters a magyar minisztert. „Ha Görögország nem kíván részese lenni a megoldásnak, akkor a bolgárokkal és a macedónokkal kell tárgyalnunk” – mondta Szijjártó Péter.

A miniszter hozzátette: Magyarország előkészületeket tett arra, hogy szükség esetén gyorsan kerítést építsen a Romániával közös határán. „Ha ott kerítést kell majd építenünk, már másnap kész leszünk rá” – jelentette ki. „Minden korábbinál valószínűbb, hogy a (belső határellenőrzés nélküli) schengeni övezet déli határa egyenlő lesz Görögország (Bulgáriával és Macedóniával közös) északi határával” – mondta Szijjártó Péter.

A magyar külügyminiszter nyilatkozatának előzménye az, hogy szombaton hatvan fős, a szerb–román határt illegálisan átlépő csoportot vettek őrizetbe a Temes megyei Kiskomlós térségében. A kunszőlősi őrs határőrei hajnali háromnegyed kettőkor a hőérzékelő kamerákon vették észre a zöldhatáron gyalogosan átkelő csoportot. A helyszínre vezényelt járőrök a határsértőket őrizetbe vették és a határrendészet zsombolyai székhelyére szállították.

Kihallgatásuk során megállapították, hogy 20 és 40 év közötti férfiakról van szó, akik azt állították, hogy Pakisztánból, Irakból, Afganisztánból, Szomáliából és Marokkóból érkeztek. A román határrendészet közölte: felvette a kapcsolatot a szerb hatóságokkal, hogy a két ország közötti visszafogadási egyezmény alapján előkészítse a migránsok visszaküldését Szerbiába. 

Tusk: két hónap áll rendelkezésre a migránsprobléma megoldására

 Két hónap áll rendelkezésre, hogy az Európai Unió megoldja a migrációs válságot, máskülönben a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet összeomolhat – közölte kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Az egyik közösségi oldalon közzétett üzenetében viszont a lengyel politikus ennél súlyosabb következményekre is felhívta a figyelmet. Mint fogalmazott: a külső határok védelme a hatékony migrációs politika előfeltétele, anélkül a schengeni övezet felbomlásánál súlyosabb következményekkel is számolni kell. A migrációs és menekültválságot egyúttal az Unió létét fenyegető kihívásnak nevezte. Tusk úgy vélte: a márciusi uniós csúcs az utolsó pillanat annak felmérésére, hogy működőképes-e az unió migrációs stratégiája.

„Hónapok óta hangsúlyozom, a válság kezdete óta, hogy a határok védelmének nincs jó alternatívája. Ez minden hatékony migrációs politika elengedhetetlen feltétele” – húzta alá Tusk.

Eközben egy szerdán kiadott német közvélemény-kutatás szerint tovább csökkent Angela Merkel kancellár népszerűsége, és a lakosság többsége támogatná a határok lezárását a menekültek előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek

Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.

Lövöldözés New Yorkban: több embert, köztük gyermekeket is meglőttek
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
Hirdetés