
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke
Fotó: MTI
A magyar kormány nemzetpolitikájában továbbra is az a meghatározó, hogy nem Budapestről kell megmondani, mi a jó a határon túli magyar közösségeknek, hanem nekik kell megmondani, milyen álláspontot képviseljen a kormány az érdekükben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Országházban.
2018. február 09., 11:192018. február 09., 11:19
2018. február 09., 13:172018. február 09., 13:17
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumnak (KMKF) plenáris ülésén felszólalva a tárcavezető kiemelte: a döntéshozatalkor, a stratégia kialakításakor a kormány négy alapvetést tart szem előtt.
– mutatott rá. Úgy vélte, a magyar kormánynak, parlamentnek, politikusoknak segíteni kell, hogy a határon túli magyar közösségek ott tudjanak megerősödni, ahol élnek; erőforrásként tekintenek rájuk, nem mint a kétoldalú kapcsolatok hátráltatóira.
Kitért arra: továbbá ha meg kell védeni őket, akkor a nemzetközi politikai eszköztárt is alkalmazni kell, ügyüket nem lehet függetlennek tekinteni más politikai kérdésektől. Hiába fejtenek ki nyomást Magyarországra nagyobb országok, nem engedhetnek abból, hogy a határon túli közösségek jogait mindenképpen meg kell védeni – jelentette ki.
Szijjártó Péter a szomszédos országokkal ápolt viszonyt értékelve kifejtette: a magyar–szlovák kapcsolatok sosem voltak ilyen jók, kiegyensúlyozottak, mint jelenleg. Szerbiában pedig messze a legszélesebb jogokat biztosítják a magyar közösségnek, bár ez nem volt mindig így – értékelt.
Úgy látja, Szlovénia és Horvátország esetében kiegyensúlyozott a kapcsolat, bár Horvátországgal vannak gazdasági viták.
A tárcavezető egyúttal az ukrán oktatási törvény ügyét hátba szúrásnak nevezte, emlékeztetve: Magyarország volt a legfontosabb támogatója Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseinek, de az oktatási törvény a kétoldalú és nemzetközi kötelezettségeket megsértve visszavágja a nemzeti kisebbségek jogait.
és addig nincs megállapodás, amíg a kárpátaljai magyarok azt nem mondják, hogy számukra megfelelően rendeződött az ügy – hangsúlyozta.
Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a határon túli gazdaságfejlesztési programok elindultak, csaknem 25 600 pályázat győzött, és 28,8 milliárd forint értékben támogattak mezőgazdasági kistermelőket, kis- és közepes vállalkozásokat.
Fotó: MTI
Az Országgyűlés elnöke szerint a Kárpát-medencei magyar kapcsolatok – azaz a szorosan értelmezett nemzetpolitika – szempontjából összességében az elmúlt négy esztendő volt a legjobb és legsikeresebb, amely békeidőkben az utóbbi száz esztendőben a magyarságnak megadatott.
Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki budapesti plenáris ülésén ezt több tényező szerencsés együttállásának tulajdonította, s kifejtette: a választópolgárok segítségével 2010-ben új fejezetet tudtak nyitni Magyarország legújabb kori történelmében.
Hozzátette: 2010 után a magyar állampolgárság és a vele járó választójog európai módon történő kiterjesztésével sikerült közjogilag és a nemzetközi politikai térben is megerősíteni azt az erkölcsi értelemben megkérdőjelezhetetlen tényt, hogy „mi, Kárpát-medencei magyarok összetartozunk”.
Az Országgyűlés elnöke a politikai konszenzus formálódása kapcsán elismeréssel emlékeztetett arra, hogy 2014 és 2018 között nemcsak a magyarországi, hanem a külhoni magyar politikai erők között is kialakult egy új együttműködés. Rámutatott: mindezen biztató fejlemények természetesen nem képesek egyik pillanatról a másikra feloldani azt a bizalmatlanságot, amelyet az elmúlt 28 év nemzetpolitikai vitái és konfliktusai eredményeztek, s nem takarják el szem elől azt sem, hogy mind
Kitért arra is, hogy 2018-ban száz esztendős évfordulója van a kelet-közép-európai nemzeti államok megszületésének, s vannak, akik ünnepelnek, és vannak, akik emlékeznek. „Mi, magyarok, ez utóbbi csoportba tartozunk. Pontosabban: valójában mi vagyunk ebben a térségben az egyedüliek, akik számára Kelet-Közép-Európa száz évvel ezelőtti területi átrendezése nem történelmi álmaink beteljesedését, hanem történelmi államunk feldarabolását, s vele nemzetünk máig feldolgozhatatlan és elfogadhatatlan, igazságtalan és embertelen szétszaggatását jelenti” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.
Különösképpen akkor, ha ők is tiszteletben tartják a magyarok jogát ahhoz, hogy a maguk érzelmeit méltósággal kifejezhessék, s a maguk igazságának méltósággal hangot adhassanak.
Kitért arra is: talán nem önbecsapás abban bízni, hogy az alakulóban lévő új kelet-közép-európai regionális együttműködés elősegítheti azt is, hogy a térségre korábban jellemző, különösen a 20. században megnyilvánuló nemzeti szembenállást a nemzeti kiengesztelődés, a hevületet a józanság váltsa fel. Magyarország a szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségekkel együtt ebben mindig társ lesz – ígérte.
Az ülésen néma felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt Verestóy Attilára, akiben Kövér László szavai szerint „az RMDSZ, Székelyföld és a KMKF egy meghatározó képviselőjét” veszítette el.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!