Hirdetés

Szemtanúk szerint a hatalmi szervek túlkapások árán állították helyre a rendet

Minden eddiginél látványosabb rendõri akciók, gumilövedékek, vízágyúzás, rendõrõrsfoglalás, barikádok, Molotov-koktélok, hídostrom jellemezte az október 23-i „ünnepségeket” Budapesten. Tegnapra virradóra az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának mérlege több mint száz sérültbõl, ugyanennyi õrizetesbõl, a rendõrség újonnan felállított könnygázgránát-kilövési rekordjából és több mint kétszázmillió forintra becsült anyagi kárból állt. Jóllehet a rendõrségnek hajnalra sikerült véget vetnie az utcai tiltakozásoknak, felerõsödtek azok a hangok, miszerint túlkapások árán állították helyre a rendet a fõváros utcáin.

2006. október 25., 00:002006. október 25., 00:00

Budapest: ahol a rendõrség az úr


Támadnak a rendõrök
A Gyurcsány-kormány távozását követelõ tüntetõk és a rendõrök közötti összecsapások már délután elkezdõdtek, az igazi zûrzavarra azonban akkor került sor, amikor a rendõrcsapatok az Astoria felé kezdték kiszorítani a tüntetõket, ahol éppen feloszlóban volt a Fidesz és a KDNP által szervezett nagygyûlés. Az Astoriához helyi idõ szerint este hét körül öt-hatezer tüntetõt szorítottak be a rendõrök, a téren barikádok épültek. Eközben a Felvonulási téren  Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében kezdetét vette a kormány által emeltetett ’56-os emlékmû avatóünnepsége. A rendezvényen Sólyom László köztársasági elnök biztonsági okok miatt nem vett részt. Az Astoria térrõl eközben kiszorították a demonstrálókat a rendõrök, egy részüket a Blaha Lujza tér, a többieket a Ferenciek tere felé. A mellékutcákban folytak az ütközetek: a Kecskeméti utcai rendõrõrsöt egy csoport megtámadta, és rövid idõre elfoglalta. A Ferenciek terén többórás állóháború alakult ki: a rendõrök könnygázgránátokat lõttek, és vízágyúkat vetettek be. Az Erzsébet híd pesti hídfõjéhez visszavonult demonstrálók egy közeli építkezés anyagaiból masszív barikádot építettek. Kis idõ múlva egy hókotró nekihajtott a budai hídfõn összetákolt gyönge barikádnak, és a pesti oldalon is megindultak a rendõrök, könnygázt lövöldözve és vízágyúzva. Éjjel három órára helyreállt a rend.

Védekezik a fõkapitány
Az éjszakai eseményeket számos szemtanú túlkapásnak tartja. Beszámolók szerint a rendõrök olyan személyeket is bántalmaztak, akik semmiféle ellenállást nem tanúsítottak, a lovasrendõrök válogatás nélkül verték a Fidesz-nagygyûlésrõl egymás hegyén-hátán menekülõ résztvevõket, nem kímélve a kisgyerekes anyákat és az öregeket sem. Számos vélemény szerint a gumilövedékeket sem a szabályoknak megfelelõen használták a rendõrök: több tüntetõ vérzõ fejjel került kórházba, holott a gumilövedékeket nem szabad fejmagasságban kilõni. tudósítások szerint a rendõrök nem csak könnygázt, de a rendvédelmi szerveknél október elején használt úgynevezett paprikasprayt is bevetettek. A rendõrök ezenkívül razziát tartottak a környékbeli szórakozóhelyeken, és akinek vizes volt a ruhája, azonnal begyûjtötték. Az incidensekben újságírókat is bántalmaztak, például a Realitatea hírtelevízió tudósítóját. A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet úgy véli: a rendfenntartó erõk szakszerûtlenül léptek fel. Dénes Balázs, a civil szervezet elnöke elmondta: meg kell vizsgálni, hogy a rendõrök megfelelõen használták-e a különbözõ tömegoszlató eszközöket. Dénes szerint az esetek többségében nem a demonstrálók feje fölé lõtték, hanem többször mellmagasságba, telibe találva a lángoló lövedékkel így több tüntetõt is. Szerinte a videofelvételekbõl kiderül, hogy a rendõrök köveket dobáltak vissza a tüntetõkre, és néhány képen látható az is, hogy a földön fekvõ, már megbilincselt demonstrálókba az arra haladó rendõrök belerúgtak. Gergényi Péter budapesti rendõrfõkapitány közölte: a lõfegyver használatán kívül minden kényszerítõ eszköz bevetésére engedélyt kaptak a rendõrök. Gergényi elutasította a vádakat, miszerint a zavargásoknak rendõrségi túlkapásokkal vetettek véget. A fõkapitány tagadta, hogy a rendõrök a Fidesz-gyûlés helyszíne, az Astoria felé terelték volna az embereket. A rendõrség szerint nem szándékosan céloztak fejre a rendõrök a könnygázgránátokkal.

Megsérült Révész Máriusz fideszes képviselõ
Megsérült a tüntetõk és a rendõrök összecsapásaiban Révész Máriusz, a Fidesz országgyûlési képviselõje is. A kórházból, ahol a sérüléseit látták el, úgy nyilatkozott: emlékezetkiesése van, nem tudja megmondani, pontosan hol és mi történt vele. Szerinte azonban nem a rendõrség szintjén, hanem „magasabban” keresendõk a hétfõ esti és éjjeli „rendõri brutalitás” okai. Mint mondta, sérüléseinek körülményeit csupán mások elmondásából ismeri, annyit azonban õ is tud, hogy fejét minden bizonnyal gumilövedék érte és hátsérülései gumibot ütésétõl származnak. Feleségével és két gyermekével vett részt a Fidesz megmozdulásán, majd amikor tudomást szerzett arról, hogy az Astoriánál könnygázt vetettek be a rendõrök, megpróbált közbelépni – idézte fel a történteket. „Parlamenti képviselõként parlamentert akartam játszani” – mondta Révész, megjegyezve: már az MTV székházának ostroma idején arra gondolt, valamilyen módon közvetíteni kellene a felek között. „Aki ezt a helyzetet elõidézte, azt kellene felelõsségre vonni” – mondta a Fidesz képviselõje.

----------

Egymást hibáztatja a Fidesz és az MSZP

Barta Zoltán • A Fidesz–KDNP rendkívüli vitanapot kezdeményezett tegnap a Parlamentben, amelynek témája a hétfõ éjszakai események kielemzése, illetve a vizsgálóbizottságok felállítása lett volna. Lendvai Ildikó, az MSZP és Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetõje nem zárkózott el ugyan a vitanap gondolatától, de nem voltak hajlandóak ezt a tegnapi plenáris ülésen tárgyalni. A Parlament ülésén Gyurcsány Ferenc napirend elõtti felszólalását megelõzõen a Fidesz–KDNP képviselõi kivonultak a tárgyalóterembõl. A kormányfõ szerint milliók nem ünnepelhették meg az ’56-os forradalom évfordulóját úgy, ahogy szerették volna. Gyurcsány a Fidesz–KDNP-t vonta felelõsségre emiatt, majd azzal vádolta Semjén Zsoltot, a KDNP frakcióvezetõjét, hogy indulatot és gyûlöletet szít. A miniszterelnök továbbá azzal vádolta Orbán Viktor Fidesz-elnököt, hogy a köztársaság demokratikus politikai erõi helyett a radikálisokkal kötött szövetséget, és ideológiai hátteret biztosított az utcai rendbontáshoz. Mint elmondta: „ezt olyan politikus csinálja, aki nem ismer sem istent, sem embert, sem alkotmányos rendet”. „Elvették tõlünk ’56 ünnepét” – jegyezte fel tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes naplójába.
Demszky Gábor budapesti fõpolgármester szerint a fõváros „a terror adóját fizeti meg”, felszólalásában pedig a rendbontók által okozott 200 millió forintos kárt említette, és egyetértett az erélyes rendõri beavatkozással. Semjén Zsolt viszont Gyurcsány Ferencet tette felelõssé az erõszakért és a rendõrségi brutalitásért, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetõje pedig provokációval vádolta a miniszterelnököt: szerinte Gyurcsány Ferenc nemkívánatos és alkalmatlan személy a magyar politikában, aki nem foglalhatja el a miniszterelnöki tisztséget. A Fidesz–KDNP egyébként tegnap nyújtotta be a Parlamentbe hétpontos népszavazási kezdeményezését.
A magyarországi események az Európai Parlamentben (EP) is visszhangot keltettek. Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke nyílt levélben vádolja Wilfried Martenst, az Európai Néppárt elnökét, hogy az Orbán Viktor szervezte kormányellenes tüntetésen vett részt Budapesten, ami „rossz ízlésre vall, és akár a magyar demokrácia aláásásának is tekinthetõ”. Martens ugyanis a Fidesz hétfõi nagygyûlésén elsõként szólalt fel, és Gyurcsány Ferencre utalva hangsúlyozta: hazugságaival erkölcsi válságba sodorta az országot.

Politikai érdekképviselet a Kossuth térieknek
Új, pártok felett álló, de határozott politikai karakterrel bíró demokratikus népmozgalmat indít a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 Magyar Október Mozgalom néven – közölte Molnár Tamás ügyvivõ. Az új mozgalom kizárólag a Kossuth téri tüntetõk érdek-képviseleti szervezete lesz, Molnár szerint a parlamenti ellenzék politikailag erélytelennek bizonyult. Kifejtette továbbá, hogy egyeztetnek a rendõrséggel arról, hogy visszatérhessenek a Kossuth térre, ahol ma kívánják megkoszorúzni az ’56-os emlékmûvet.

----------



Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés