
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Fejér László Ödön Kovászna megyei szenátor
Fotó: MTI
Levélben fordul az Európa Tanács főtitkárához és az Európai Parlament elnökéhez Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátor a terrorvád miatt 5-5 évre ítélt székely fiatalok ügyében.
2019. március 07., 21:242019. március 07., 21:24
2019. március 07., 21:292019. március 07., 21:29
Lomnici Zoltán csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón kifejtette, az európai vezetőknek címzett levélben arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy Klaus Johannis államfő méltatlanná vált tisztségére, a teljes romániai népesség képviseletére azzal, hogy nem hajlandó foglalkozni az erdélyi magyarságnak fontos esettel. Emlékeztetett, a román köztársasági elnök korábban elfoglaltságára hivatkozva utasította el Fejér László Ödönnel közös megkeresésüket, amellyel személyesen kívántak közben járni a székely fiatalok érdekében.
Lomnici Zoltán aláhúzta, szeretnék, ha az Európa Tanács és az Európai Unió is kivizsgálná, hogy a román köztársasági elnök milyen indokkal hárította el egy népcsoport képviselőjének meghallgatását. Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátor elmondta, bízik a bebörtönzött fiatalok ártatlanságában, mivel elképzelhetetlennek tartja, hogy igazak lennének az ellenük felhozott vádak. A szenátor köszönetet mondott a magyar kormánynak és a Fidesznek az ügyben nyújtott támogatásért, egyúttal elfogadhatatlannak nevezte, hogy a román hatóságok a terrorizmus vádjával pecsételik meg a székelyeket.
A háromszéki szenátor hangsúlyozta, felháborító, hogy a szintén kisebbségi háttérből érkező, a jogállam fontosságát hangsúlyozó román köztársasági elnök a minimális tiszteletet sem adta meg az audiencia elutasításával, hatalmával visszaélve pedig az egész magyar kisebbséget megsértette.
Lomnici Zoltán emlékeztetett, a román legfelsőbb bíróság különleges tanácsa április elejére hozta előre az ügy újbóli megvizsgálását, amelyen akár az ítélet hatályon kívül helyezéséről is döntés születhet.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
1 hozzászólás