Hirdetés

Száznál is több Leopard harckocsi okoz majd fejfájást az oroszoknak Ukrajnában

•  Fotó: Lengyel védelmi minisztérium/Facebook

Fotó: Lengyel védelmi minisztérium/Facebook

Ukrajna száznál is több régebbi, Leopard 1 A5 típusú német harckocsit kap európai országoktól – jelentette be kedden Kijevben Boris Pistorius német védelmi miniszter.

MTI

2023. február 08., 10:422023. február 08., 10:42

Ez a három hete hivatalba lépett német tárcavezető első hivatalos látogatása az ukrán fővárosban. Tájékoztatása szerint 2024 első vagy második negyedévéig legalább három zászlóaljra való Leopard 1-es harckocsit terveznek Nyugatról Ukrajnába küldeni.

A miniszter, aki biztonsági okokból nem jelentette be előre a látogatást az ukrán fővárosban, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és helyi hivatali partnerével, Olekszij Reznyikovval is egyeztetett.

Hirdetés

Kiemelte, hogy a Leopard 1-esek szállítása lépcsőzetesen zajlik majd, a nyárig 20-25, az év végéig pedig 80 harckocsival.

A cél az, hogy legkésőbb 2024 nyaráig több mint százat át tudjanak adni legalább három harckocsiszázad felállításához, a szükséges alkatrészekkel és lőszerkészlettel együtt. Hozzátette, hogy már megkezdték 600 altiszt kiképzését.

A Leopard 1 az első német harckocsi, amelyet a hadseregnek (Bundeswehr) fejlesztettek a második világháború után. A hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig mintegy 4700 darab készült. A Bundeswehr húsz éve leselejtezte a típust.

A német kormány hosszas vitákat követően két hete döntött arról, hogy a Leopard 1-es utódjával, a világ legmodernebb harckocsijaént számon tartott Leopard 2-es típusú harckocsival is támogatja az ukrán erőket az orosz támadás elleni védekezésben, majd a napokban közölték, hogy Leopard 1-eseket is átadnak.

Boris Pistorius Kijevben hangsúlyozta: nincs kétely afelől, hogy Németország, valamint partnerei Európán innen és túl a jövőben is kiállnak Ukrajna mellett, a szükséges felszereléssel segítve a védekezést.

Hozzátette, hogy február végéig Ukrajna további manőverező robotrepülőgépeket, öt Gepard légvédelmi páncélost és öt Dachs páncélozott utászjárművet kap, márciusban pedig öt darab Biber típusú hídvető harckocsi érkezik.

A szövetségi védelmi minisztérium a tárcavezető kijevi látogatásával kapcsolatban közölte, hogy Hollandiával és Norvégiával együttműködve támogatják Ukrajnát a Leopard 1-esekkel. Legfeljebb 178 darab Leopard 1 A5 típusú harckocsit tudnak küldeni, a pontos szám a felújítási, karbantartási munkálatok sikerétől függ.

A minisztérium egy Twitter-bejegyzésben arról is tájékoztatott, hogy március végére készen állnak az Ukrajnának ígért Leopard 2 A6 típusú harckocsik. A kormány 14 ilyen harckocsit ad át a Bundeswehr állományából, és azt is vállalta, hogy összehangolja a védekezést ugyancsak Leopard 2-esekkel segítő partnerországok erőfeszítéseit. A támogatási programhoz kiképzés, lőszer, szállítás és karbantartás is jár.

Közben az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége közölte: nagy teljesítményű elektromos erőmű-turbinát küld Ukrajnába.

A mobil gázturbina összeteljesítménye 28 megawatt, ezzel mintegy 100 ezer otthont képes árammal ellátni. A közlemény szerint az eszközt Ukrajna területén ott vetik majd be, ahol a leginkább szükség van kiegészítő áramforrásra a kritikus infrastruktúra ellen folytatódó orosz légitámadások közepette. A mobil erőművet lakások mellett kórházak, iskolák és egyéb fontos létesítmények áramellátására használják majd - olvasható az USAID közleményében.

A szervezet helyettes vezetője, Isobel Coleman kedden Kijevben jelentette be az újabb segítségnyújtást.

Oroszország Ukrajna elleni háborújának tavaly februári kezdete óta az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége 1700 áramfejlesztőt szállított Ukrajna 22 megyéjébe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Moszkva közölte, mikor jöhet létre a Trump, Putyin és Zelenszkij közötti találkozó

A Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti csúcstalálkozóra kizárólag a már megkötött megállapodások hivatalossá tétele céljából kerülhet sor – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap.

Moszkva közölte, mikor jöhet létre a Trump, Putyin és Zelenszkij közötti találkozó
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Irán és az Egyesült Államok hadserege egy hónap után ismét egymást lőtte, az olajár is megérezte

Több mint egy hónap után ismét fellángoltak a harcok Irán és az Egyesült Államok között: Irán vasárnap megtorlást hajtott végre az amerikai erők ellen, miután az amerikai hadsereg iráni rakétavetőket támadott meg – közölte egy amerikai illetékes.

Irán és az Egyesült Államok hadserege egy hónap után ismét egymást lőtte, az olajár is megérezte
2026. augusztus 30., vasárnap

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.