Hirdetés

Száz év kommunizmus

Kína vezetői nem tervezik a demokratikus rendszer bevezetését. A kínai miniszterelnök szerint a pekingi kommunista vezetők tervei között nem szerepel a demokratikus rendszer bevezetése. Ven Csia-pao azt mondta, hogy erre az elkövetkező száz évben nem is kerülhet sor, mert a politikai reformok bevezetése helyett a gazdasági fejlődésre kell összpontosítani a figyelmet.

Gazda Árpád

2007. február 28., 00:002007. február 28., 00:00

A kormányfő a KínaiKommunista Párt (KKP) szócsövének számítóZsenmin Zsipao című lap tegnapi számábanmegjelent cikkében azt írja, hogy Kínábanakkor lesz demokrácia, ha kifejlődött az érettszocialista rendszer, de – teszi hozzá – „ez nemtörténhet meg az elkövetkező száz évben”.
Ven Csia-pao szerint Kínánakegyelőre arra kell összpontosítania, hogy „fenntartsaa termelőerők gyors növekedését, és végülbiztosítani tudja a szocializmus alapelvein nyugvóméltányosságot és szociálisigazságosságot”.
Az ország harmadik számúvezetőjének tekintett miniszterelnök szerint országamég mindig messze van attól, hogy túljusson aszocializmus első szakaszán. „Az elkövetkező százévben követnünk kell a párt irányvonaláta szocializmus kezdeti szakaszától” – írtaVen Csia-pao. A kínai miniszterelnök kommentárja ajövő hét elején kezdődő parlamenti ülésszakelőtt jelent meg a KKP központi lapjában. Az elmúltidőszakban megsokasodtak az ellenzéki aktivistákfelhívásai a KKP hatalmi monopolhelyzeténekmegszüntetésére. A minap ugyanebben a lapban azújság volt szerkesztője, Csou Zsuj-csin arrólbeszélt, hogy Kínának fel kell gyorsítaniaa demokratikus reformokat, hogy megszüntethesse az országstabilitását veszélyeztető gazdasági éstársadalmi egyensúlytalanságot.
A kormányfő szerint Kínaki fogja építeni saját demokratikus politikáját,amely nem mond majd ellent a szocialista rendszernek. „A jólfejlett demokrácia és a kiteljesedett jogrendszer azérett szocialista rendszer velejárója, ésannak fontos jelképe” – írta cikkében akínai miniszterelnök.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés