2011. február 28., 16:192011. február 28., 16:19
Fellegi az EU-országok energiaügyi minisztereinek tanácskozásán elnökölt. A Líbia elleni szankciók ügyében az EU-tagállamok között szakértői szintű megállapodás született a nap folyamán. Ezt a megállapodást miniszteri szinten kellett hivatalosan jóváhagyni, amit az éppen ülésező energiaügyi tanácson részt vevő miniszterek tettek meg.
Az Egyesült Államok már az elmúlt hét végén büntetőintézkedést hozott Líbiával szemben. Ezt követően az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankcióra felszólító határozatot hozott.
Az uniós tagállamok nagy vonalakban már a múlt pénteken megállapodtak az EU-szankciók tartalmában, ám az elrendelés időpontját illetően akkor még nem született megegyezés. Németország és Franciaország ugyan szorgalmazta a mielőbbi fellépést, ám az olaszok halogatták a döntést. Arra hivatkoztak, hogy országukat hatalmas illegális bevándorlási hullám fenyegeti, ha Kadhafi nem tartja vissza a Líbiában felgyülemlett Szahel-övezetbeli menekülteket - mondta az MTI-nek egy uniós forrás.
Hétfőn végül megszületett a megállapodás, amely - mint arra Fellegi Tamás is utalt - továbbmegy az ENSZ által javasolt szankciós intézkedési körön. Az ENSZ-határozat 16 személyre javasolt vízumtilalmat, az EU ezt a listát további tíz fővel kibővítette. A vagyonbefagyasztás az ENSZ-határozat értelmében Kadhafira és öt családtagjára vonatkozott volna, az unió viszont húsz személlyel szemben érvényesíti.
A sajtótájékoztatón, amelyen a magyar miniszter bejelentette a szankciókat, jelen volt Günther Oettinger, az EU német energiaügyi biztosa is, aki elmondta: Kadhafi már nem tartja ellenőrzése alatt a líbiai olaj- és gázmezők nagyobb részét. Az energiaforrások szempontjából fontos térségek - közölte - jórészt a lázadás során felszínre került helyi vezetők irányítása alatt állnak.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.