2013. március 22., 07:482013. március 22., 07:48
Közölte, amiket neki „tulajdonítottak, azok egyszerűen nem igazak”. Közölte, az ellene indított rágalomkampány célja, hogy megfélemlítsék azokat, akik lerántják a leplet a borzalmas világrendről, és hogy elhallgattassák az igazságot. „Én vagyok náci, én bombáztam szét Irakot, én vagyok fasiszta, én gyilkolom az afgánokat, én vagyok antiszemita, én irtom a gázai szerencsétleneket?” – tette fel a kérdést, hozzátéve: ő csak az aljas képmutatást leplezi le. Azt mondta, őt csak az lepi meg, milyen igaza volt és van a „háttérhatalomról”, és szerinte éppen az ő példáján keresztül leplezi le magát ez a háttérhatalom.
Közölte, azt üzeni a budapesti amerikai nagykövetnek, hogy „diadalittas jelentést küldhet Washingtonba, az USA a világ egyeduralkodó szuperhatalma világra szóló győzelmet aratott Szaniszló Ferenc és a Táncsics-díj felett, hadi zsákmányként viheti a Táncsics-díjat”. Hozzátette: jó lenne, ha az amerikai nagykövet olykor a magyarok mellett is kiállna, nemcsak a melegek és a cigányok mellett.
Az izraeli nagykövetnek pedig azt üzente, „ünnepelhetnek az ellene folytatott hatnapos háború végén; Izrael diadalmaskodott Szaniszló Ferenc felett”. „Nem hagyom, nem hagyhatom, hogy Magyarországot ezzel az aljas indokkal tovább fojtogassák (...), megvívtam csatáimat, megvívom ezután is, (...), ünnepeljen az USA, Izrael, Németország, Franciaország meg a többi és itthoni csatlóshada, nemzetem zsarolása, hazánk megfojtása árán nekem (...) a Táncsics-díj nem kell, tehát lemondok róla, visszaadom azoknak, akik méltatlannak találtattak, hogy engem méltónak találjanak rá” – mondta Szaniszló Ferenc. Balog Zoltán kedden írt – és a saját honlapján is közzétett – levelében kérte Szaniszló Ferencet a díj visszaadására, a miniszter azt közölte, a díjat tévedésből ítélte oda az újságírónak.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.