
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Katonák és rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közös akció keretében erőszakkal mozgósítottak hadköteles férfiakat Ungvár egyik hostelében, közöttük egy buszsofőrt is, aki Vinnicjából szállított gyerekeket a korosztályos tekvondó országos bajnokságra.
2023. november 13., 13:412023. november 13., 13:41
A hírt Vitalij Pavlovszkij vinnicjai újságíró tette közzé közösségi oldalán, majd több országos hírügynökség és jelentős hírportál közölte – írta az MTI. Pavlovszkij értesülései szerint
Az újságíró azt is közölte, hogy tiltakozása és magyarázata ellenére a buszsofőrt is magukkal vitték, a telefonját elvették, így senkit sem tudott értesíteni a történtekről. Másnap a vinnicjai csapat taxival jutott el a sportcsarnokba.
A személyszállító vállalkozás egy cseresofőr segítségével szeretné hazavinni a gyerekeket az Ungváron rekedt busszal. A kárpátaljai és a vinnicjai megyei hadkiegészítő parancsnokságon egyaránt azt a választ adták a hromadske.ua portál megkeresésére, hogy nem tudnak a buszsofőr azonnali kényszermozgósításáról.

Oroszország nem hisz abban, hogy valódiak az Európai Unió Ukrajna befogadására vonatkozó ígéretei – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön.
Ukrajna kész megállapodni Magyarországgal a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó uniós követelmények teljesítéséről – jelentette ki Olha Sztefanyisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!