2013. március 29., 08:262013. március 29., 08:26
Az UMDSZ-hez közeli újságnak nyilatkozva Medvigy István, a szövetség megyei képviselője elmondta: a tanács legutóbbi ülésén a magyar szervezet képviselői azt indítványozták, hogy a testület hozzon határozatot, amely szerint megyei szinten is megkezdenék a nyelvtörvény végrehajtását. Abban bíztak, hogy a PR melléjük áll, azzal ugyanis tisztában voltak, hogy az ellenzéki pártok képviselői nemmel fognak voksolni – fejtette ki. Az ügyben megszólalt Gajdos István, az UMDSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője is, aki az újságnak kifejtette: mind a Kárpátalja megyei tanács elnökének, mind a megye kormányzójának kötelessége magyarul is nyilvánosságra hozni a határozatokat, rendeleteket, hiszen azok mindenkire vonatkoznak. A téma fölmerült a csütörtökön Budapesten tartózkodó Mikola Azarov ukrán kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozóján is. Orbán Viktor kérte ukrán partnere jóindulatát és támogatását a nyelvtörvény végrehajtása ügyében, ami fontos az ott élő magyar kisebbségnek. Ez egy lojális, de a nemzeti identitását és kultúráját fenntartani akaró közösség – így ajánlotta a kormányfő az ottani magyarokat Mikola Azarov figyelmébe.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.