Hirdetés

Szabad a túszok többsége

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Több csoportban engedték el az afganisztáni tálibok a koreai foglyokat Összesen tizenkét túszt engedtek szabadon tegnap lapzártánkig az afganisztáni tálib lázadók azon, tizenkilenc tagú koreai csoport tagjai közül, amelyet még hat héttel ezelőtt ejtettek foglyul az ázsiai országban.

Gazda Árpád

2007. augusztus 30., 00:002007. augusztus 30., 00:00

A 12 foglyot három csoportban, három különböző helyszínen és időpontban adták át a tálibok a nap folyamán a Nemzetközi Vöröskereszt afganisztáni képviselőinek Gazni város közelében.
Először három nőt engedtek szabadon, és átadták őket egy törzsi vezetőnek, ő adta át őket a Nemzetközi Vöröskeresztnek. A Vöröskereszt illetékese szerint a kiszabadult nők „jól vannak, de nagyon fáradtak”, bővebben azonban nem kívánt nyilatkozni egészségi állapotukról. Mindhármukat gépkocsin szállították el ismeretlen helyre. Néhány órával később négy nőt és egy férfit engedtek szabadon, ám nem ugyanazon a helyszínen, ahol néhány órával korábban a három dél-koreai nőt elengedték.
Újabb néhány órával később további három nőt és egy férfit engedtek el, ismét más helyszínen, mint az előző két alkalommal. A túszok szabadon engedésekor a tálibok szóvivője közölte: terveik szerint mára valamennyi dél-koreai túszukat elengedik.
A dél-koreai keresztény csoport 23 tagját július 19-én rabolták el Gazni tartományban. A túsztartók két férfit még július végén kivégeztek, majd augusztus közepén szabadon engedtek két beteg nőt.
A túszok szabadon bocsátását biztosítandó, Dél-Korea megerősítette azt az ígéretét, hogy az év végéig kivonja Afganisztánból 200 katonáját, és nem engedi meg a keresztény hittérítőknek az ottani tevékenységet. A tálibok a jelek szerint elálltak attól a követelésüktől, hogy a túszok szabadon engedése fejében bocsássák szabadon börtönben lévő társaikat.
A szöuli kormány ugyanakkor igyekezett elvenni az élét a várható nemzetközi bírálatoknak a túszválsággal és a tálibokkal szembeni engedékenységgel kapcsolatban. Szöul szerint az iszlamista szélsőségesekkel tárgyaló küldöttség a keddi, áttörést hozó találkozón nem tett nagyobb engedményeket a táliboknak a 19 túsz szabadon bocsátása érdekében, csupán megerősítette a korábbi dél-koreai terveket, melyek szerint kivonják katonáikat Afganisztánból, és a továbbiakban tartózkodnak a keresztény misszionáriusi tevékenységtől az iszlám országban. A bírálók, mint például a Munhva Ilbo című dél-koreai napilap, már magát a közvetlen tárgyalások tényét is felróják Szöulnak, mint olyan engedményt, amely ellentétes azzal a széles körben elfogadott nemzetközi elvvel, hogy nem tárgyalnak terroristákkal. A lap vezércikke hangsúlyozta: ez a lépés a tálibok imázsának javítását is szolgálta azáltal, hogy „kormányként cselekedhettek”, és ez a későbbiekben súlyos teherként nehezedhet a szöuli diplomáciára.
Csjon Ho Szun dél-koreai elnöki szóvivő hangsúlyozta: a kormány igyekezett alkalmazkodni a nemzetközi normákhoz és gyakorlathoz, miközben a legfontosabbnak a túszok életének megmentését tekintette. Hozzátette, hogy Szöul kész megfelelő magyarázatot adni a válság kezeléséről, amennyiben az ügy félreértést okozna a nemzetek közösségében.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés