Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint a jövő heti NATO-csúcson a szövetségnek Ukrajna hosszú távú támogatására kell kötelezettséget vállalnia.
2023. július 05., 08:132023. július 05., 08:13
Sunak a londoni alsóház bizottsági elnökei alkotta összekötő bizottság keddi meghallgatásán részletek nélkül elmondta: a NATO-szövetségesek már tárgyalnak egy olyan biztonsági megállapodásról, amelynek célja Oroszország elrettentése az újabb agresszióktól „hosszabb távon”.
A konzervatív párti miniszterelnök szerint előnyös lenne ennek érdekében egy olyan többoldalú deklaráció, amely demonstrálná, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás hosszú időtávlatra szól, mert ezzel lehet erőteljes üzenetben tudatni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Ukrajnában kifejtett erőfeszítései hiábavalók.
– fogalmazott az estébe nyúló alsóházi meghallgatáson a brit kormányfő.
Rishi Sunak elmondta ugyanakkor azt is, hogy a deklarációról szóló tárgyalások még nem fejeződtek be, és egy ilyen nyilatkozat „számos különböző formát ölthet”.
Közben
A Marcel Ciolacu román miniszterelnökkel tartott Berlinben közös sajtótájékoztatón a kancellárt arról kérdezték az újságírók, hogyan vélekedik Volodimir Zelinszkij ukrán elnök arról a kijelentésről, hogy nincs oka részt venni a vilniusi csúcstalálkozón, hacsak Kijevet legalább formálisan nem hívják meg a NATO-csatlakozásra.
„Megvitatjuk a NATO és Ukrajna közötti jövőbeli együttműködést, közös tanácsot hozunk létre. (...) Bukarestben született egy döntés, hogy a jövőben fejlődnünk kell, de amíg háború folyik, addig senki sem csatlakozhat a szövetséghez, mert a felvétel egyik kritériuma, hogy ne legyenek nyílt konfliktusai a határokon” – felelte a német kancellár.
Eközben az északkelet-ukrajnai Harkivi terület ügyészségének honlapján arról számoltak be, hogy harmincegy ember, köztük tíz gyermek megsérült egy orosz rakétatámadásban, amely a régióban található Pervomajszkij városát érte kedden.
Az orosz rakéták egy lakótelepen található parkolót találtak el.
Pervomajszkij városa mintegy 200 kilométerre fekszik a kelet-ukrajnai fronttól.
Közben Igor Konasenkov altábornagy, az orosz hadsereg szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve közölte:
A tábornok szerint az ukrán hadseregnek a nap folyamán elszenvedett vesztesége mintegy 280 fő volt, közülük 200-an Donyeck környékén estek el.
Mint mondta, a donyecki Georgijevka térségében és a zaporizzsjai Orehov település mellett az orosz légvédelem lelőtt két ukrán SZU-25-ös típusú csatarepülőgépet, a szintén donyecki Novohrodivka mellett pedig egy Mi-8-as típusú katonai szállítóhelikoptert.
Kreml: nincs ok a gabonamegállapodás meghosszabbítására
Oroszország ismét jelezte, nem lát okot arra, hogy meghosszabbítsa az Ukrajnából származó gabona exportjáról szóló, Törökország és az ENSZ közvetítésével tavaly nyáron kötött megállapodást, amely július 17-én jár le.
„A jelenlegi körülmények között egyértelmű, hogy nincs ok a megállapodás meghosszabbításra” – áll a moszkvai külügyminisztérium keddi közleményében.
Az orosz vezetés hónapok óta kifogásolja, hogy a nyugati szankciók akadályozzák az orosz mezőgazdasági termékek exportját. Moszkva álláspontja szerint addig szó sem lehet a gabonaegyezmény meghosszabbításáról, amíg nem rendezik megnyugtatóan az orosz műtrágya és mezőgazdasági termékek exportját.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!