Hirdetés

Sulyok Tamás: az Unió Európa reménye és ígérete kell maradjon

A köztársasági elnök szerint Magyarország elkötelezett Európa védelme és megerősítése mellett •  Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A köztársasági elnök szerint Magyarország elkötelezett Európa védelme és megerősítése mellett

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Magyarország elkötelezett Európa, az európai közösségek megerősítése, valamint a béke megőrzése mellett – mondta a köztársasági elnök hétfőn Brüsszelben.

MTI

2024. július 01., 23:042024. július 01., 23:04

2024. július 01., 23:082024. július 01., 23:08

Sulyok Tamás az Európai Unió Tanácsának féléves, július elsején kezdődő magyar elnöksége alkalmából rendezett nyitóelőadáson felidézte, Magyarország 13 évvel ezelőtt már ellátta a soros elnökséget, és – mint fogalmazott – sikeresen tette ezt. „Bízom benne, hogy a következő hat hónapban végzendő munka hasonlóan sikeres lesz, hiszen rendelkezünk az ehhez szükséges tapasztalattal és tudással” – emelte ki az elnök. Sulyok Tamás kijelentette, Magyarország elkötelezett Európa érdekeinek, az alapító szerződésekben rögzített jogok és kötelezettségek védelme mellett, továbbá az előtte álló kihívások leküzdése, Európa és az európai közösségek megerősítése, valamint a béke megőrzése mellett.

Magyarország kész Európa és az Európai Unió polgárainak felelősségteljes képviseletére és szolgálatára – szögezte le.

Hirdetés

Sulyok Tamás arról beszélt, hogy Európa tragikus 20. századi történelme összeköti az államokat, mégis sokáig tartott, míg végre megtanulták meghallgatni és megérteni egymást, és figyelembe venni egymás érdekeit. „Ennyi idő és erőfeszítés után vigyázni kell erre az eredményre, hogy az unió Európa reménye és ígérete maradjon” – tette hozzá az elnök.

Sulyok Tamás azt hangoztatta, hogy az Európai Unió figyelemre méltó és egyedülálló gazdasági és politikai unió: kevesebb, mint egy állam, de több mint egy egyszerű szövetség. Alapjai közös keresztény kultúránkon és értékeinken alapulnak, pillérei pedig a tagállamok egyenlőségén és szuverenitásán nyugszanak. „Az Európai Unió egyszerre testesíti meg az egységet és a sokszínűséget, ereje és értéke nem az egységesítésben, hanem a nemzetek sokféleségében rejlik, a tagok értékei, ereje és sajátosságai az egész közösség javára szolgálnak, erősebbé és jobbá teszik Európát” – mutatott rá az államfő.

Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a közös európai akarat a tagok különálló akaratából származik, a közös értékek pedig nem önálló elvek, hanem a tagállamok sajátosságaiban és alkotmányaiban mélyen gyökerező értékek, így az egység és a közös gondolkodás nem jelent egyformaságot, a közös cselekvés pedig nem jelent automatizmust. „A véleménykülönbségek és viták segíthetnek abban, hogy jobban meg tudjuk érteni egymást, és megtaláljuk a legjobb megoldásokat a közös kihívásokra” – mondta az államfő, megjegyezve, hogy párbeszédre és kölcsönös tiszteletre kell törekedni, minden véleményt érdemes megfontolni, hiszen az EU soha nem jöhetett volna létre, ha nem építettünk volna egymás megértésére.

korábban írtuk

Orbán Viktor átvette az EU-elnökséget, Magyarország hét fő prioritást követ
Orbán Viktor átvette az EU-elnökséget, Magyarország hét fő prioritást követ

Orbán Viktor hétfőn Brüsszelben tárgyalást folytatott Alexander De Croo belga kormányfővel, a találkozó keretében a magyar miniszterelnök hivatalosan is átvette az Európai Tanács soros elnökségét a következő hat hónapra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés