
Elítélte a strasbourgi emberjogi bíróság Romániát, amiért CIA-börtön működtetését engedélyezte területén. Az ítélet szerint a bukaresti hatóságoknak százezer euró kártérítést kell fizetniük egy arab fogvatartottnak.
2018. május 31., 12:092018. május 31., 12:09
2018. május 31., 14:422018. május 31., 14:42
Az AFP hírügynökség jelentése szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága két, a guantánamói fogolytáborban az amerikai titkosszolgálat által bebörtönzött – palesztin és szaúdi – férfi keresete alapján hozott ítéletet csütörtökön. A két fogvatartott amiatt perelte be Litvániát és Romániát, hogy állításuk szerint 2004 és 2006 között a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által ezekben az országokban létesített titkos börtönökben raboskodtak.
Az ítélet értelmében Romániában 2003 szeptembere és 2005 novembere között működött titkos büntetésvégrehajtási intézet. A bíróság szerint Litvánia és Románia több ponton megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét azzal, hogy lehetővé tette a CIA számára, hogy a 2000-es években a területükre szállítsák, ott fogva tartsák és megkínozzák a terrorizmussal gyanúsított panaszosokat, akiket jelenleg is a guantánamói fogolytáborban őriznek. A bírói fórum kimondta: a két ország részben felelős a területükön elkövetett jogsértésekért.
A törvényszék megállapította, hogy az illetékes román hatóságoknak tudniuk kellett, hogy Abd al-Rahim al-Nasirinak a kínzás és az esetleges későbbi halálbüntetés kockázatával kell szembenéznie, mégis segítették a CIA-t, és később lehetővé tették a gyanúsított átszállítását más titkos börtönökbe. A vádak szerint az al-Kaida terrorszervezet tagjaként a férfi volt az egyik irányítója a francia MV Limburg tankerhajó, valamint a Cole amerikai hadihajó elleni, 17 halálos áldozatot követelő támadásnak. Az ítélet az MTI szerint még nem jogerős, három hónapig mindkét fel fellebbezhet.
Keresetében al-Nasiri azt állította, hogy az Egyesült Államok több millió dollárt fizetett Romániának azért, hogy befogadja a CIA titkos börtönét, amelyben terrorizmussal gyanúsított foglyokat kínoztak. A vádak értelmében az amerikai hírszerzés a bukaresti hatóságok jóváhagyásával 2003 és 2005 között működtetett titkos börtönt Románia területén. Amrit Singh, al-Nashiri védőügyvédje szerint védencét 2004-ben egy Bukarestben kialakított CIA-börtönben folyamatosan kínozták: megakadályozták, hogy aludjon, erős hang- és fényhatásoknak vetették alá, és verték. Az ügyvéd állítása szerint a CIA 18 millió dollárt fizetett Romániának a börtön befogadásáért. Egy 2014-es amerikai szenátusi jelentés szerint a CIA emberei mindkét férfit kényszervallatási módszereknek vetették alá, egyebek mellett szűk helyre zárták őket és vizes fullasztással (waterboarding) kínozták őket.
A román hatóságok sohasem ismerték el, hogy titkos börtön működött volna az ország területén. Ioan Talpeș, a román Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) egykori vezetője azonban évekkel ezelőtt megerősítette, hogy Románia a szeptember 11-ei terrortámadások után „tranzitközpontokat” bocsátott a CIA rendelkezésére, és nem nagyon akarták tudni, mire használják azokat az amerikaiak. A Ion Iliescu volt államfő nemzetbiztonsági tanácsadójaként is tevékenykedő Talpeș szerint az amerikaiakkal nem kötöttek írásos egyezményt. „Az USA természetesen nem kifejezetten CIA-börtönök számára kért épületeket, csak tranzitközpontokat igényeltek a térségben zajló terrorelhárítási tevékenységük számára” – nyilatkozta 2014-ben a SIE volt parancsnoka.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
szóljon hozzá!