Hirdetés

Ősszel választanak

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Jaroslaw Kaczynski feloszlatta a lengyel kormánykoalíciót. Legkésőbb novemberig megrendezik Lengyelországban az előrehozott választásokat – jelentette be szombaton Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfő. A miniszterelnök október 21-ét jelölte meg lehetséges időpontként, hozzátéve, hogy legkésőbb novemberben mindenképpen sor kerül a választásokra.

Gazda Árpád

2007. augusztus 13., 00:002007. augusztus 13., 00:00

Kaczynski a koalíciós válsággal indokolta elhatározását varsói sajtóértekezletén. Mint mondta, pártja, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) nem tud sem koalíciós partnereivel együtt, sem nélkülük kormányozni. Utalt rá, hogy a PiS legfelsőbb testülete is az előrehozott választások mellett döntött. (A Jog és Igazságosság politikai tanácsa értekezletet tartott a nap folyamán, és zöld jelzést adott a kormányfőnek a választások előrehozatalához.) Roman Giertych, a nacionalistának minősített Lengyel Családok Ligájának (LPR) vezetője délelőtt bejelentette a lengyel közszolgálati televízióban: a miniszterelnök tudatta vele, hogy felbontja a koalíciót. Noha Lengyelország gazdaságát gyors növekedés jellemezte a konzervatív Kaczynski fivérek (Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök és Lech Kaczynski államfő) hatalomra jutása óta, mégis szüntelen politikai zűrzavar kísérte eddigi kormányzásukat. Állandóak voltak a koalíciós viták, és folyamatos volt a huzakodás az Európai Unióval. Különösen elfajult a koalíciós perpatvar egy hónappal ezelőtt, amikor a kormányfő bizonyítékok felmutatása nélkül korrupcióval vádolta meg, majd menesztette kormányából Andrzej Lepper mezőgazdasági minisztert, miniszterelnök-helyettest, a populistának elkönyvelt Önvédelem (Samoobrona) vezetőjét. Lepper már egy héttel ezelőtt közölte: pártja ki kíván lépni a kormánykoalícióból. Maradásához egy feltételt szabott: Kaczynski kormányfő távozását.

Az előrehozott választások egyébként egyik kormánypárt számára sem kedvezőek. A PiS támogatottsága fölmérések szerint megcsappant a legutóbbi, 2005-ös győztes választáson elért eredményhez képest, a két kisebb koalíciós partner pedig még abban sem lehet biztos, hogy bejuthat-e egyáltalán a parlamentbe.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés