
KITEKINTŐ – Spanyolországban belpolitikai összefogás körvonalazódik Katalónia elszakadásával szemben, miután a katalán függetlenségi pártok benyújtottak a katalán parlamentnek egy határozati javaslatot, amelyben kinyilvánítják, hogy elkezdik az önálló köztársaság létrehozásához vezető folyamatot.
2015. november 03., 12:022015. november 03., 12:02
2015. november 03., 13:212015. november 03., 13:21
A javaslat komoly nyugtalanságot keltett a spanyol kormányban, így most, az országos parlamenti választás előtt két hónappal, széles körű együttműködésre törekszik.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök egyeztetést kezdeményezett az országos pártok vezetőivel arról, hogy közös álláspontot alakítsanak ki, és együtt lépjenek fel „az ország egysége, a spanyol nemzeti szuverenitás, az állampolgárok közötti egyenlőség és az alkotmány védelmében. A legnagyobb ellenzéki erő, a szocialista párt (PSOE), a magát középpártnak nevező Ciudadanos (Állampolgárok) nevű párt a kormányzó konzervatív Néppárttal (PP) egyetért abban, hogy el kell kerülni a katalán függetlenség kinyilvánítását, és ennek érdekében készek a közös fellépésre. A közvélemény-kutatások szerint a közelgő választásokon ez a három párt végez majd az első három helyen.
A radikális baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá!) nevű párt, amelyet gyakran a Görögországban kormányzó Sziriza párt spanyol megfelelőjeként emlegetnek, elutasította a közreműködést, mivel szerintük a demokratikus megoldás egy népszavazás megtartása lenne Katalóniában. A tárgyalások a jövő héten folytatódnak más pártokkal is. Egyelőre a konkrét válaszlépésekről csak annyi tudható, hogy a kormány minden, az alkotmány és a törvények által biztosított jogi eszközt fel akar használni.
A lehetőségek között egyebek mellett szóba jöhet, hogy ha a határozatot a katalán parlament elfogadja, azt megtámadják az alkotmánybíróságon. A függetlenségi pártok azonban a parlamenti határozatban azt is kinyilvánítanák, hogy nem vetik alá magukat az állami intézmények döntéseinek, különösképp az alkotmánybíróság állásfoglalásainak. A bírói testületnek viszont joga van felfüggeszteni tisztségéből azokat a köztisztséget viselő személyeket, így akár magát a katalán elnököt is, akik nem tartják be a rendelkezéseit.
Az alkotmány 155-ik cikkelye lehetőséget ad akár Katalónia autonómiájának felfüggesztésére is, de ezt a passzust még sosem alkalmazták Spanyolországban, és most is elvi lehetőségként beszélnek róla, amelyet mindenki szeretne elkerülni.
A katalánok többsége nem támogatja a függetlenségi pártok kezdeményezését – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Metroscopia nevű közvélemény-kutató cég készített az El País című napilap felkérésére. A pénteken közzétett felmérés szerint a megkérdezettek 51 százaléka van ellene, és 41 százaléka mellette, hogy parlamenti határozatot fogadjanak el az önálló köztársaság létrehozásához vezető folyamat megkezdéséről. 80 százalékuk szerint legelőször is népszavazást kellene tartani Katalóniában a függetlenségről, hogy kiderüljön: valójában mennyien akarnak egy önálló katalán államban élni.
Fehér Krisztina/MTI
Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.
A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.
Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
szóljon hozzá!