
Soros György szerint a migráció jót tesz Európának
Az Orbán Viktor kormányfő által létrehozott „maffiaállam megtévesztéseivel és korrupciójával" bátran szembeszegülő magyarokat méltatta Soros György csütörtökön egy brüsszeli gazdasági fórumon. Elemzők szerint a milliárdos hadat üzent Budapestnek.
2017. június 01., 15:012017. június 01., 15:01
2017. június 01., 15:022017. június 01., 15:02
A magyar származású amerikai üzletember vitaindító beszédében hangsúlyozta, „a nyílt társadalmak megvédéséhez nem elég bízni a jogállamban, de ki is kell állni azért, amiben hiszünk".
Soros leszögezte, demokráciát nem lehet kívülről bevezetni, azt az embereknek kell kikövetelniük és megvédeniük, ugyanakkor üdvözölte az európai intézmények „erélyes fellépését" a Lengyelországból és Magyarországról érkező kihívásokkal szemben.
de reményének adott hangot, hogy az akadémiai és az egyesülési szabadság elkötelezett védelmezésével „végül sikerül mozgásba hozni az európai igazságszolgáltatás lassan őrlő malmait".
Elemzők szerint Soros György hadüzenetet küldött Orbán Viktornak, a magyar kormánynak és a Fidesznek, amikor „maffiaállamnak" nevezte Magyarországot. Boros Bánk Levente, a Nézőpont csoporthoz tartozó Médianéző Kft. vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában már önmagában azt is szürreálisnak nevezte, hogy egy amerikai milliárdos nyitóelőadást tarthat az Európai Bizottság felkérésére egy európai gazdasági fórumon.
A politológus szerint Soros álma az Európai Egyesült Államok megteremtése, aminek érdekében, a nyilatkozatai szerint szorgalmazza az európai egységes döntési rendszer megváltoztatását. „A magyar és a lengyel kormány határozott fellépése miatt veszélyeztetettnek látja céljai megvalósítását. Soros nem Európáért, hanem saját céljainak megvalósításáért és saját pénzéért aggódik" – jelentette ki Boros Bánk Levente.
Soros egyébként a brüsszeli fórumon arról is beszélt, hogy az Európai Unió létét veszély fenyegeti, a kontinensnek pedig számos kihívással kell megküzdenie, ezért mielőbb mélyreható reformokra van szükség. Ismét kifejezte meggyőződését, hogy a migráció hasznos Európának.
„Elsőként a menekültválságot kell a javunkra fordítani. Most azt látjuk, hogy a tagállamok a saját érdekeikben hoznak döntéseket, ami hátráltatja a közös európai megoldást. Nem szabad feladnunk azt a reményünket és meggyőződésünket, hogy a migráció jót tesz Európának” – fogalmazott Soros György, aki arról is beszélt, hogy az unió tagállamai közül néhányan inkább a szuverenitásukat akarják megerősíteni, ahelyett, hogy lemondanának annak nagyobb részéről.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!