2012. február 02., 09:162012. február 02., 09:16
A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság 13 tagú, görög bíró által elnökölt tanácsa tegnap tartott tárgyalást a perben, amelyet Magyarország indított Szlovákia ellen, miután az Európai Bizottság – az EU legfőbb végrehajtó intézménye, az EU-szerződések betartásán őrködő testület – nem volt hajlandó a magyar kérésnek eleget téve kimondani azt, hogy Szlovákia megsértette az uniós jogot. Az ügyben a következő eljárási cselekmény a kijelölt főtanácsnok szakvéleményének ismertetése lesz, amely március 6-án várható.
A per által érintett napon Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök a szlovákiai Révkomáromba kívánt utazni egy helyi társadalmi szervezet meghívására, hogy beszédet mondjon Szent István szobrának avatási ünnepségén. Két nappal a tervezett látogatás előtt három szlovák közjogi méltóság – Ivan Gasparovic államfő, Robert Fico kormányfő és Pavol Paska házelnök – közös nyilatkozatot adott ki, kifogásolva, hogy a látogatás időpontját Budapest „érzéketlenül” választotta meg.
A látogatás napján volt ugyanis 41 éve, hogy a Varsói Szerződés csapatai – köztük magyar katonák is – bevonultak Csehszlovákiába, hogy véget vessenek a prágai tavaszként ismertté vált reformfolyamatnak. A szlovák diplomácia szóbeli jegyzékben tájékoztatta a magyar szerveket arról, hogy Szlovákia biztonsági kockázatokra hivatkozva, egy uniós irányelv alapján megtagadta a magyar köztársasági elnöktől a belépést a területére.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.
A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.
Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.
Az Egyesült Államok legalább 11,3 milliárd dollárt költött az Irán elleni háború első hat napjában – közölték a Donald Trump elnök vezette kormányzat tisztviselői egy kongresszusi tájékoztatón a héten.
A történelmi összekötő utat az első világháborút lezáró békeszerződés, az új román–magyar határvonal szelte ketté, de a két település önkormányzata európai uniós támogatással újjáépítené.