2011. március 27., 13:322011. március 27., 13:32
A volt köztársasági elnök szombat reggel egy kolozsvári rendezvényen értesült arról, hogy a Velencei Bizottság megküldte szakvéleményét a magyarországi alkotmányozás témájáról. Ezzel kapcsolatosan az MTI-nek adott nyilatkozatában úgy vélte: ez az utolsó alkalom, hogy el lehessen kerülni, hogy az új alkotmány súlyos visszalépés legyen a jelenlegi alkotmányos helyzethez képest.
Sólyom László egyetért a Velencei Bizottsággal abban, hogy az Alkotmánybíróságnak vissza kell kapnia teljes hatáskörét. Szerinte a politikai, gazdasági és társadalmi életnek nem lehet olyan területe, amelyen az alkotmányossági kontroll nem érvényesül, tehát bármit meg lehessen tenni, azt is, ami nem alkotmányos, anélkül, hogy erre fény derülne, vagy orvosolni lehetne.
Ezen kívül van néhány olyan tétel, amelyet ugyancsak figyelembe kellene venni - mondta a volt köztársasági elnök. Ezek között említette, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek státusát legalább olyan mértékben kell garantálni, mint a jelenlegi alkotmányban, tehát azt - mondta -, hogy ők nemzetalkotó tényezők.
Sólyom szerint kár lenne, ha megszüntetnék a jelenlegi ombudsmani pozíciókat. \"Példát mutatunk a világnak azzal, hogy működik nálunk a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Semmi nem indokolja ennek a posztnak a megszüntetését\" - mondta Sólyom László.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
szóljon hozzá!