2007. június 01., 00:002007. június 01., 00:00
Sólyom László a Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozat harmadik találkozóján Budapesten arról beszélt, hogy a szomszéd népeknek is szembe kell nézniük a saját történelmükkel. Az autonómia és a regionalizmus kérdéséről szólva, annak a véleményének adott hangot, hogy noha a szomszédos országokban az ilyen törekvésekre hisztérikusan reagálnak, „a mi feladatunk az, hogy tényszerűen tárjuk fel ennek az önigazgatási formának az európai lehetőségeit.”
Slota ismét támadta a magyarországi választójogi törvényt, és jelezte, hogy a magyar jogszabálynak megfelelő módosítást készül kezdeményezni a szlovák parlamentben azért, hogy miként a magyar Országgyűlésben is csak egy képviselője van a nemzetiségeknek, a szlovák parlamentben „se legyen több egy-egy cseh, magyar, roma, bolgár, kárpáti-német képviselőnél.”
Slota a Magyar Koalíció Pártjának környezetéből származó, meg nem erősített értesüléseire hivatkozva, közölte, hogy a Nyitrán megvert magyar diáklány, Malina Hedvig elhagyni készült Szlovákiát. Slota szerint valakik azt tervezték, hogy a lány felszólal az Európai Parlamentben, utána pedig a büntetőjogi felelősség elől menekülve, az Egyesült Államokba távozzon, és ott menedékjogot kérjen.
MTI
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.